Az ELTE-é lehet a BME egyik kara

Szerző: Diákszemmel

Az ELTE-re kerülhet át a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kara, pontosaban annak nagyobb, jövedelmező része. Az Index beszámolója szerint az átszervezés még nincs hivatalos stádiumban, egyelőre csak az előzetes egyeztetések folynak, de a kezdeményezés az Emberi Erőforrások Minisztériumától származik, a végső döntés is az övék lesz.

Az átszervezés célja az lehet, hogy az ELTE-hez kerüljenek a BME üzleti képzései, amelyekhez hasonló egyelőre még nincs az ELTE-n, és ami nem mellesleg a Műszaki Egyetem egyik legtöbb bevételt hozó karává teszi a GTK-t. Az üzleti tanszékeken kívül viszont több olyan tanszék is van a karon, amelyek az ELTE-n is vannak, mint kommunikáció, pszichológia vagy filozófia, az esetleges átszervezés így párhuzamosságokat generálhat, és ezzel leépítésekhez és szellemi műhelyek, képzések megszüntetéséhez vezethet.

A Műszaki Egyetem sokat veszítene azzal, ha elkerülnének tőle az üzleti képzések. Egyrészt ha ez bekövetkezne, akkor már aligha lenne helytálló, hogy a BME hivatalos neve szerint műszaki és gazdaságtudományi egyetem. De ezen kívül sok pénzt is vesztene az intézmény, a GTK ugyanis a BME második legtöbb bevételt generáló karja a Villamosmérnöki és Informatikai Kar után. Az egyetem költségvetése szerint a kar 2015-re tervezett bevétele 1,4 milliárd forint volt, 2014-ben pedig 1,8 milliárdot hozott a GTK. Míg a bevételekben csak a második, a képzésből befolyó bevételekben, vagyis a hallgatók tandíjában verhetetlen a GTK: a kar 524,6 millió forint ilyen bevétellel tervezett tavaly, ötször annyival, mint a második legtöbb tandíjat beszedő kar.

(index.hu)

kép forrása: bme.gtk.hu

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel