Nem is szuper a szuperhold?

Szerző: Diákszemmel

Napok óta hallani, hogy november 14-én, vagyis ma este évtizedek óta nem látott teliholdban, úgynevezett szuperholdban gyönyörködhetünk. Vannak azonban, akik szerint egyáltalán nem olyan nagy durranás az egész, mint amilyennek tűnik.

A tények

Szuperholdnak azt nevezzük, amikor a telihold a Hold ellipszis alakú pályájának a Földhöz legközelebbi pontján következik be. Ilyenkor az átlagosnál 14 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek látszik az égitest. A szuperhold nem gyakori, nagyjából minden 14. holdtölte ilyen. Ma délután/este – a NASA adatai szerint – a Hold 356 ezer 508 kilométerre lesz a Földtől, vagyis 46,7 kilométerrel közelebb, mint a legutóbbi szuperhold idején, 1948-ban volt.

 

A kétségek

A csillagaszat.hu-n megjelent cikk szerzője, Csizmadia Szilárd ugyanakkor azt állítja, az egészet csak a média fújja fel. A szakember szerint ugyanis a szuperhold kifejezés nem is csillagásztól, hanem asztrológustól származik, és egyelőre nem talál magyarázatot rá, hogy a NASA miért kezdte el szenzációként terjeszteni az egyébként már-már hétköznapinak mondható jelenséget.

 

 

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel