Kiábrándító flörtölős dumák

Szerző: Diákszemmel

Flörtölős szövegek

Mindenki által ismert dilemma, amikor először pillantod meg a kiszemeltet, és hirtelen támadt agykisülés következtében csak tátogni tudsz, és egy árva szia se jön ki a torkodon. Ilyenkor, ha fejest ugrasz a történetbe, miközben még nem tértek vissza a kreatív gondolataid, eshetsz a milliószor elcsépelt, dédmamáink által is csak szájhúzásra méltatott flörtszövegek csapdájába. Nézzük, milyen katasztrófagyanús lehetőségekre van itt kilátás.

A klasszikus
“Szia cica, van gazdád?”
Ki ne kapta volna meg legalább egyszer élete során? Nemtől függetlenül. Mert ez az, amit szegény pasibb-neműeknek is képesek a nyakába varrni.

2a klasszikus

A roxforti
“Beterelném a baziliszkuszt a kegyed titkok kamrájába”
Ez még talán a nagyon nagy fanoknak is gáz lehet. Bár lehet, csak arra utal, hogy ne nagyon nézd meg az illetőt, mert kővé dermeszt a pillantása, aztán megszívtad.

Az angyali
“Nagyon fájt, amikor lepottyantál az égből?”
“Érdekes, nekem azt mondták, nem léteznek angyalok.”
Érdekes, nekem azt mondták, mióta a dínók kihaltak, ez is feledésbe merült.

A visszautasíthatatlan
“Ha szeretnél lefeküdni velem, mosolyogj, ha nem, dobj egy hátra-triplaszaltót.”
Hát lehet neki nemet mondani, ha ilyen szépen kéri?

A magabiztos
“Hiszel az első látásra szerelemben, vagy elsétáljak előtted még egyszer?”
“Te megérdemelsz engem”
Lehangoló, ha nálad jobbat nem is érdemelhetek.

3a magabiztos

A nyalis
“Milyen érzés, hogy te vagy a leghelyesebb fiú/ lány az egész teremben?”
Milyen érzés, hogy garantáltan te sütötted el a legrosszabb szöveget a teremben?

Az útvonalterv
“Hol vagy? Miért nem az én ágyamban?”
“Bocsi, nem vagyok idevalósi. Megmutatnád hol laksz?”
Sajnálom, már van Navi-m, rád itt már nincs szükség. Egyedül is kitalálom, merre tovább.

A szétszórt
“Megadnád a számod? Az enyém elhagytam valahol.”
Nekem még kell a sajátom, nehogy azt is elveszítsd valahol.

A beteg
“Szia, épp téged írt fel nekem a doki.”
De azért le ne tüsszents. Ugye nem fertőzöl?

4a beteg

A tapi(r)
“Szia, azt hiszem, a melltartódban felejtettem a kezem. Megkereshetem?”
“Ruhában már meg se ismersz?”
A talált tárgyak osztálya a földszinten van a porta mellett jobbra.

Az undi
“Kutatóorvos vagyok. A specialitásom a nyál analizálása. Adnál mintát?”
Nekem nem teljesen tiszta a szitu. Itt az is ér, ha le lesz köpve szegény?

A tarhálós
“Tetszik az inged. Vajon rám is jó?”
Remélem ha nagyon boldogok leszünk együtt, a rózsaszín tangám is hordod helyettem.

A stréber
“Gyakorlunk matekot? Téged meg engem összeadnánk, ruháinkat levonnánk, lábainkat eloszthatnánk, és mi sokszorozódhatnánk!”
Nem bánom, ha ennyire erősködsz, lemásolom rólad a matekházit majd szünetben.

5a stréber

A sportos
“Csak azt szeretném megkérdezni, hogy nincs-e izomlázad, mert egész nap csak te jársz az eszemben!”
Igazán tudhatnád, hogy őprincesszségemet hordárok cipelik ide-oda, nehogy bibis legyen a lábam.

Az ok nélküli hősszerelmes
“Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok létezni.”
Ó, milyen megható.

A reménykedő
“Keresek egy tökéletes párnát. Azt hiszem, hogy valahol a tied mellett van.”
404 not found. Bocsika, több párna nem fér el a plüsseim között. Amiket úgyis letagadok, ha rájuk kérdezel.

A megfontolt
“Gondolkodtam azon, hogy mi legyen köztünk, és arra a döntésre jutottam, hogy semmi…se ruha, se levegő.”
Fulladásos halál…3…2…1…

Az előrelátó
“Szia, gondolom nem fekszel le idegenekkel. Hadd mutatkozzam be…”
Szia, Béla vagyok, ötven múltam, de remélem nem baj a korkülönbség, amúgy még anyámmal élek, de legalább így nem zavar, ha nem tudsz főzni. -tipikusan ezt a mondandót lehet ezután elképzelni, nem igaz?

6az előrelátó

A jós
” -Szia, a mágikus órám azt mutatja, hogy nincs rajtad bugyi!
– Már hogyne lenne rajtam bugyi!
– Hopp, akkor biztosan siet 1 órát!”
Végülis, lehet, hogy igaza lesz. Egy óra múlva simán elkezdheted érezni, hogy túl sok volt az üccsi.

A megnyugtató
“Látom nem az a fajta csaj vagy aki pénzt kér egy éjszakáért. Nyugi-nyugi, én sem kérek tőled, úgyhogy ha gondolod…”
Ezt a kihagyhatatlan ajánlatot kihagyni? Challenge accepted.

A divatdiktátor
“Az ott egy futó szem a harisnyádon… vagy lépcső a mennyországba?”
“Nem áll túl jól neked ez a ruha, le kéne venned.”
Valahol lehangoló, ha a pasek úgy kezdi, hogy már az elején úgy állítja be magát, mint aki nálad jobban ért a ruhákhoz…

A matekos

“Úgy nézel ki, mint a harmadik barátnőm. Eddig két barátnőm volt.”
Legalább számontartja. Becsülendő.

7a matekos

A pióca
“Segítsd a hajléktalanokat és vigyél haza most rögtön!”
Nos, ha ez valakinél beválik, abban az esetben én is neki merek majd indulni az albinak. Szóval, ha valakinek vannak pozitív sztorik a tarsolyában, ne habozzon szólni. Köszi.

A biosztanár
“Megcsikizzem a pocakodat… belülről?”
“Ez teveszőr pulóver? Megismertem a púpokról.”
Igazából állati jó lenne néha a bioszt néha a suliban hagyni, de te tudod.

Akire már nincs idő
“Szia! megmondanád mennyi az idő?
– Persze 7:35
– Az óránk mar együtt jár, járjunk együtt mi is!”
Tudod hova járnék veled? Különórákra, ahol nem gáz flörtszövegeket lehet tanulni. De azt hiszem, olyat sokan elfogadnának.

Móra Anna

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel