Manchester

Szerző: Diákszemmel

Azt hiszem, ha azt mondom, Manchester, mindenkinek a nemrégiben történt terrortámadás jut eszébe – és ez nem is csoda. Megrázó látni, hogy mire képes az emberi gonoszság.

Mély gyászban van egy ország. Egy rajongótábor, egy énekes, és egy világ. Az Ariana Grande koncerten történtek ugyanúgy megráztak szülőket, tinédzsereket, mint ahogy a biztonsági őröket és a szervezőket. Vannak olyan dolgok, amelyekre senki sem számít. Ezek a fiatal lányok úgy indultak el otthonról, mindegy, hogy tökéletes sminkben, beállított hajjal, vagy ahogy jól érezték magukat, de egy jeggyel a zsebükben, hogy az lesz életük legjobb estéje. Azon az estén tombolni akartak a jókedvtől, meg akartak telni olyan emlékekkel, amelyekre hatvan vagy hetvenévesen is mosolyogva gondoltak volna vissza. És ezek közül a lányok közül huszonketten egyáltalán nem is tértek haza. A pokolgép magával rántotta őket, és az évek múltán nem ők, hanem hozzátartozóik fogják elmesélni, hogyan vesztették el szeretteiket egy csodásnak ígérkező estén.

Nem egyszerű senkinek sem. A megcsonkult családok gyászban. Mindenki más pedig retteg, köztük én is. Néhány éve, egészen 2013-ban voltam életem első “nagy” koncertjén Münchenben. Ott állt mellettem édesanyám és a legjobb barátnőm, nem messze tőlünk egy másik szerettem, és őszintén? Bámulatosan jól éreztük magunkat. Eszünkbe sem jutott az, hogy néhány óra, sőt perc múlva véget érhet minden. Mi is lehettünk volna, mi is lehettünk volna. 2015, 2016, 2017 mind olyan évek, amikor olyan koncerten vagy fesztiválon voltam Münchenben, Budapesten, Sopronban, Zamárdin, ahol egy kedvenc előadóm lépett fel, és rengeteg emberrel voltam körbevéve. Lehet, hogy nem jutottam volna haza, ha valaki úgy dönt, elborul az agya.

Őszintén megdöbbent a tudat, hogy az emberi gonoszság mennyire mélyenszántó. Megfosztani fiatalokat egy egész élettől, tapasztalatoktól, élményektől rettenetes dolog. De hát ezért hívják terrornak, hogy zavart keltsen, őrjítő fájdalmat okozzon, és hogy kioltson emberi életeket. Szükségtelen hangsúlyozni, mennyire elítélem a terrorizmust, mert nyilvánvaló. Ez az emberiség végterméke, valami, aminek nem szabadna léteznie. Ennél jobban már csak az szomorít el, hogy léteznek helyek, ahol ez mindennapos. De mégis, Manchester az az eset, amellyel igazán együtt tudok érezni, hiszen én is lehettem volna. Bármelyik barátnőm lehetett volna.

Érted már, a szüleid miért féltenek, amikor egyedül indulsz el valahova? Mert ki tudja, talán akkor látnak utoljára.

Horváth Klaudia

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel