Letűnő arisztokrácia – Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Szerző: Diákszemmel

Margaret Atwood munkásságának felfedezése azért különösen izgalmas vállalkozás, mert a kanadai írónő számos egymástól teljesen különböző regényt is írt, miközben felfedezhetünk izgalmas hasonlóságokat is. Többször előfordul, hogy egy motívum, egy karakter először egy novellában bukkan fel, hogy aztán később újra megjelenjen valamelyik regényben, ekkor már részletesebben kifejtve.

Ezzel párhuzamosan, ahogy arra már utaltam az imént, a regények többsége mégis markánsan különbözik egymástól. Atwood nem az az írónő, akinek három mondat után felismerjük egy-egy alkotását. Visszatérő motívuma azonban a múltjára visszatekintő női főhős karaktere – A vak bérgyilkos című, magyarul idén újra kiadott regény esetében is ez a helyzet.

A hosszú, lassan kibontakozó regény az Alias Grace és a Cat’s Eye elbeszélői stílusát idézi. Idős főhősünk egy olyan korra tekint vissza a huszadik század elején, ahol az előkelő családok, bár az övék épp az elszegényedés határán, de hatalmas palotában, személyzettel éltek. Ebben a világban nő fel elszigetelve Iris és húga, és állnak izolált neveltetésük következtében kiszolgáltatottan a világ dolgai előtt kora felnőtt korukban.

A visszatekintés módja, az, ahogy a történet eleje kifejezetten részletgazdag bemutatást kap, hogy aztán az események felgyorsulásával már az elbeszélő is fokozza a tempót, sajátos, Atwoodra jellemző módon emeli be az olvasót a regény cselekményébe. Nem a könyvhöz, hanem a szereplőkhöz térünk vissza minden alkalommal, amikor újra kezünkbe vesszük a könyvet, fájdalmas hiányt hagyva maga után, amikor végül a végére érünk.

A vak bérgyilkos irodalmi eszközök egész tárházát vonultatja fel. Nem elég, hogy a jelen és a múlt idősíkját párhuzamosan futtató flashback struktúrával dolgozik, még egyfajta posztmodern megoldásként mű a műben jelenik meg: a harmadik szál egy, az egyik szereplő által írt regény (amiben szintén egy történetet mesélnek el nekünk). A három szál összefűzése a regény végén parádés befejezést hoz, Atwood egyik legjobb lezárása (különösen annak figyelembe vételével, ahogy már az Alias Grace kapcsán is írtam, hogy Atwood gyenge pontja általában éppen a könyvek befejezése).

A vak bérgyilkos megköveteli magának az időt és a figyelmet, akkor fogjunk bele, ha van lehetőségünk elmerülni benne. Akkor viszont meghálálja a figyelmünket, telis tele van olyan apróságokkal, amelyekkel folyamatos élvezet olvasni. Bízunk benne, hogy a kanadai írónő minél több munkája válik majd magyarul is elérhetővé.

Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Jelenkor, 2018.

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel