Fiatalkori depresszió avagy inkább a mai generáció

Szerző: Badinszky Eszter

Napjainkban egyre gyakoribb jelenség a fiatalok körében a depresszió. De vajon mi állhat ennek a hátterében?

Nagyon sokat „kutattam” az elmúlt időben azt, hogy vajon mi lehet annak az oka, hogy egyre több fiatal esik depresszióba. Itt nem arra kell gondolni, hogy „jaj istenem elhagyott a barátom és most mit tegyek, tönkre ment az életem” kategória, hanem mikor egy fiatal elzárkózik a világ elől, kezdi megszüntetni maga körül a baráti kapcsolatait, elkezd titkolózni a szülei előtt a hollétéről, hogy mikor kivel mit csinált (az esetek nagy részében sajnos mostanság a drogot és egyéb tudatmódosító szerek használatát takarja az, mikor a gyerek hazudik arról, hogy merre járt). De mégis miért csinálja ezt egy életerős fiatal? Nos, több esetet is megvizsgálva és levonva belőle a konklúziót, a válaszom erre az, hogy mert így a 21. század elejét taposva eljutott odáig ez a generáció, hogy nem tudja igazából mi is teszi őket boldoggá. Sok fiatal azt hiszi, attól lesz életvidám, ha beleillik a mai fiatalság ideáljába, ami alatt itt most érteni kell a rendszeres droghasználatot, a sűrű partnercseréket, hogy megaláznak „gyengébbnek tűnő” embereket és igazából még sorolhatnám órákig, de szerintem mindenki tisztában van a mai átlag fiatalokkal. Csak abba nem gondol bele egyikük se, hogy az a bizonyos gyengébbnek tűnő (fontos szó itt az, hogy csak tűnő!) ember vajon mit él át azáltal, hogy folyamatosan kapja a különböző impulzusokat minden oldalról, hogy „úristen de gáz, nézd már…”.

Általában azok a legerősebb emberek, akik ezeket kapják, mert akár évekig képesek tűrni azt, hogy hogyan alázzák meg őket mindennap, mindezt szó nélkül hagyva. Aztán egyszer, mikor megelégelik, és már maguk is azt hiszik, hogy tényleg olyanok, mint amilyennek mondják őket, bekövetkezik az a fokozat, amit egy szülő se szeretne, hogy a gyereke átéljen. Egészen addig a fokozatig, még nem telik be náluk a pohár, csak nagyon kevés szülő látja, hogy valami baj van gyermekével, és azt is csak abból tudja leszűrni, hogy már megint csak a szobájában kuksol egész nap a gyerek, vagy éppen alig eszik és nagyon szótlan. De mégse bolygatja a dolgot, hanem beletörődik, hogy most ez egy ilyen időszak, majd jobb lesz (tisztelet annak a kevés kivételnek). Hát igen. Ez a majd szó, nem minden esetben tud bekövetkezni. Sok film és sorozat készült arról, hogy pár fiatal kinézett magának egy másikat akit lehet „cseszegetni” míg az végül nem fordult ahhoz, hogy véget vessen életének, mert igen, ez a depresszió legvégső szakasza. Nincs onnan tovább. Nincs holnap, nincs holnapután, nincs soha többé.

A lányok körében nagyon elterjedt dolog az, hogy ők megmutassák, mennyire „depressziósak”, hogy kicsit megkarcolgatják az alkarjukat az ereikkel merőleges irányba, mondván, hogy érezni akarják azt a fájdalmat amit ők okoztak és büntetni akarják magukat azzal, hogy véget vetnek az életüknek. Igen ám, de ha az ember belegondol józan ésszel, hogyha tényleg ilyen céljai lennének, akkor azt nem így tenné. Ez az az állapot, mikor valaki azt szeretné mutatni kifelé, hogy neki segítségre van szüksége, ő depressziós és „nézd még a kezemmel is mit tettem”. A depresszió maga, mint állapot, nem úgy mutatkozik meg, ha valaki azt visítja, hogy én az vagyok. Korántsem. Aki tényleg szenved benne/tőle, nagyon sok esetben még önmagának se képes belátni, hogy itt nagyobb baj van egy kis rosszkedvnél. Sose tudhatja az ember, hogy azzal, ahogy éppen egy adott szituációban földbe tapossa az embert, azzal mit okoz a másikban. Minden ember más. Van aki érzékenyebb, van akinek sehogy sem lehet a lelkébe taposni, na de kérdem én, miért kell valakit a földbe taposni, megalázni egy olyan dologgal amivel tudja az ember, hogy bármikor bárhol a lelkébe tud taposni? Miért kell az embert addig a földbe tiporni, még eljut odáig, hogy tényleg nem bírja tovább? Őszintén megmondom, nem tudom, és soha nem is fogom megérteni.

Az egésznek a lényege, hogy mindenki a saját lelkiismeretével eltudjon számolni a tettei után, és tudja vállalni értük a felelősséget, bármit is tesz mással.

Hozzászólások

Szerző: Badinszky Eszter