5 tipp az utolsó évhez a gimiben

Szerző: Diákszemmel

A gimi utolsó éve nagyon más lesz, mint a korábbi sulis időszakok. Miközben azon izgulsz, hogy mi van, ha te leszel az egyetlen, aki megbukik az érettségin, ennél valójában sokkal több kihívás vár rád.

Kezdjük azzal, hogy nem fogsz megbukni az érettségin. 🙂 Hiába gondolod most azt, hogy te bizony már semmire nem emlékszel, amit ebben a négy, hat, nyolc évben tanítottak: a tanáraid fel fognak készíteni az érettségire, ezzel nem lesz gond.

Közben viszont lehet, hogy most teszed le a nyelvvizsgát, mert kell a pont, most döntöd el, hogy végülis hova is jelentkezel egyetemre, és hát ebben az évben van a szalagavatód, ami az utolsó nagy közös megmozdulásod az osztályoddal. Szóval, hogyan is készülj fel?

Időbeosztás

Jó, ha nagyjából eltervezed előre, hogyan építed fel az utolsó éved, mert bizony sok feladatod lesz. Ha az utolsó évre maradt a nyelvvizsga, akkor próbáld mindenképp még az ősszel megcsinálni, tavasszal nem akarsz majd már ezzel foglalkozni.

Az érettségi felkészülést is tervezd meg: a szóbeli tételek megtanulása egy másfajta felkészülés lesz, mint amihez eddig szoktál. Ráadásul ez lesz az első időszak, amikor önállóan felelsz a teljes folyamatért: nincs röpdolgozat a felkészülés első feléből, nincs felelet. Rád van bízva, hogy hogyan osztod be az elvégzendőket. Majd csak a végén kérik számon egyben az egészet: úgy, ahogy az egyetemen is.

Felvételi

Most döntöd el, hogy hova is fogsz végül jelentkezni egyetemre, és ha azok közé tartozol (nyugi, ők a többség), akik nem tudják már évek óta egészen pontosan, hogy mit szeretnének elvégezni, akkor járd körül alaposan a témát.

Ne oda felvételizz, ahová a legtöbb barátod, vagy ami a legegyszerűbbnek tűnik. Válassz tudatosan, és tartsd észben, hogy egy olyan döntést kell meghoznod, ami a későbbi pályaválasztásod befolyásolja. Azt is vedd figyelembe, hogy fontos: érdekeljen az, amit tanulni fogsz.

Szalagavató

Ilyenkor még azokat az osztálytársaid is megszereted, akiket egyébként nem bírtál, és elfog majd a könnyes nosztalgia, hiszen rájössz, hogy ennek az időszaknak most teljesen vége. Szóval, tanuld meg jól a táncokat, de ha mégse megy, akkor se izgulj: itt hirtelen olyan meghatott közösség-tudatod lesz, hogy lelkesedésből is menni fog!

Munka

Ha jó időbeosztást készítettél, akkor lesz időd az utolsó évben diákmunkát is vállalni. Mindenképp érdemes átgondolnod ezt a lehetőséget, hiszen nem akarsz majd teljesen pénz nélkül érkezni az egyetemre. Ha pedig egyetemre jársz már, nem akarsz majd zsebpénzt kérni a szüleidtől. 🙂

Támogatás

Ahhoz, hogy a mélypontokon elkerüld az idegösszeomlást, fontos, hogy a körülötted lévő emberekkel megbeszéld a félelmeid. Bátran merd elmondani a családodnak és a barátaidnak is, mi okoz nehézséget, miről érzed azt, hogy nem megy, miért nyomaszt valami. Már az is segít, ha kibeszéled, de hidd el, tudnak majd olyan hasznos tanácsokat mondani, ami segít feloldani a stresszt.

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel