Kutatók létrehoztak egy betűtípust, ami segít memorizálni a tananyagot

Szerző: Diákszemmel

A vizsgákon sokszor az a baj, hogy nem az adott témával kapcsolatos általános tudásod tesztelik, sokkal inkább a memóriád. Adatokra, nevekre, dátumokra kell emlékezned, márpedig ha neked nem olyan jó a memóriád, akkor ez nehézséget okozhat.

Kutatók most kifejlesztettek egy betűtípust, ami segíthet.

Hogyan?
A Sans Forgetica nevű betűtípus minden eleme úgy épül fel, hogy az egyes betűkből hiányzik egy kis darab. Így lassítja az olvasást, és aktivizálja az agynak azt a részét, amelyik kiegészíti ezt a töredékes információt egésszé.

Azon keresztül, hogy az agyadnak dolgoznia kell magán a betű felismerésén, stimulálódik annak a képessége is, hogy megjegyezd az adott információt.

Egyetemi tanulókon tesztelték a betűtípust, és az lett az eredmény, hogy ugyanarra a szövegre Sans Forgetica betűtípussal írva 57% emlékezett, míg sima betűtípussal 50%.

Miután az ötlet megszületett, azt kellett kikísérletezniük, hogy ne legyenek túl nagyok sem a hiányok az egyes betűk megformázásakor, mert ha túl nehéz a feladat az agyadnak, akkor az szintén nem segíti a megjegyzést.

De most megtalálták azt a pontot, ami elméletileg a legjobb arány. Kipróbálod?

Forrás: studentproblems.com

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel