Iskolabuszokat alakítanak utazó hotellé az USA-ban

Szerző: Diákszemmel

Az utazási szokások is jelentősen megváltoznak a jelenlegi helyzetben, és néhány vállalat jól reagál az új igényekre. A MyBusHotel iskolabuszokat vásárolt meg és alakított át utazó hotellé, amivel könnyedén bejárhatók az USA turisztikailag érdekes vidékei.

Forrás: © MyBusHotel

A szolgáltatás még a járvány előtt indult, akkor bérelni lehetett a buszt, ami fix programon vitte végig az érdeklődőket. Indítottak utakat a Yosemite Nemzeti Parkba, vagy éppen Las Vegasból elindulva a nyugati nemzeti parkokon keresztül. A programhoz olyanok is tartoztak, mint az éjszaka közepén villanyfénytől messze leparkolva csillagnézés, evezés, belépés a nemzeti parkokba, és catering a buszon.

Az ötlet onnan jött, hogy a társaság saját magának vásárolta meg a buszt, amivel közép- és dél-Amerika 16 országát járták be. Közben pedig tudatosult bennük, hogy milyen szuper módja ez az utazásnak, ezért úgy döntöttek, hogy mások számára is elérhetővé teszik.

Forrás: © MyBusHotel

A jelenlegi helyzetben a bérlés nem működik, de elkezdtek megvásárolni és átalakítani egyre több buszt, amit aztán eladásra kínálnak. Olyan járműveket szeretnének készíteni, ami ideális az utazásra, anélkül, hogy a kényelemből veszíteniük kellene az utasoknak.

Te nekivágnál az utazásnak egy ilyenben?

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel