Még lehet jelentkezik a Nők a Tudományban Egyesület “Sci-ndikátor” programjába, melyet egyetemista és PhD hallgató lányok és fiúk számára hirdettek meg.
A kezdeményezés célja, hogy aktivizálja, láthatóvá és sikeressé tegye a technológia-orientált területeken tanuló tehetséges és kreatív egyetemista és PhD hallgatókat, vagyis a jövő tudósait. Az egyesület szerint a kutatóknak és a mérnököknek már pályafutásuk elején el kell sajátítaniuk a tudományos karrierjük építéséhez szükséges kommunikációs eszköztárat. A verseny lehetőséget kínál a fiataloknak arra, hogy bemutassák kutatási területüket, eredményeiket. A pályázóknak röviden, közérthetően ismertetniük kell tudományos ötletüket vagy konkrét projektjüket a széles nyilvánosság és a piaci szereplők előtt. A zsűri azt is értékeli, hogy hogyan képes a versenyző közvetíteni saját munkájának eredményét.
Az előselejtező után – mely 1 perces, saját készítésű, tudományos ötletet vagy kutatást bemutató videókon alapul – a kiválasztott versenyzőket mentor segíti kommunikációs és előadói képességeik fejlesztésében.
A szórakoztató és látványos országos döntőben (2017. február végén) a szakemberekből álló zsűri és a közönség kiválasztja az év Sci-ndikátorát, minderről élő internetes közvetítés is lesz.
Ha érdekel a dolog, további infókat találsz a www.sci-ndiktator.hu oldalon. November 7-én éjfélig lehet jelentkezni.