Donald Trump- A vég kezdete?

Szerző: Diákszemmel

November 9-én szinte sokkolta a világot Donald Trump győzelme. Az internet humorzsákjainak régóta célkeresztben lévő üzletember- politikus sikere megdöbbentette a világot. De miben áll sikerének titka? Hogy lehet, hogy ellenfelénél kevesebb szavazatot szerezve nyerte meg a választást? És mi következik ezután?  Valóban 11/9 lesz az új 9/11? Egyáltalán miért fontos ez nekünk? Szalai Szilárd összeszedte a válaszokat.

1. Mr. Elnökvezérigazgató

Donald Trump nevét szállodái, kaszinói és média botrányai tették híressé. Próbálkozott a színészettel is: Feltűnt például a „Reszkessetek betörők!” című film második részében, ahol ő volt aki útbaigazította Kevint a hotel aulájában. Aki segít egy kisgyereknek, rossz ember nem lehet…ugye?

2. Miben áll a sikere titka?

Elsősorban azért, mert közfelháborodást keltett, felhívta magára a figyelmet. Az ókori Rómában két dolgot követelt a nép: kenyeret és cirkuszt. Trump a választás alatt megadta a cirkuszt és beígérte a kenyeret. Valóságshow-t csinált a választásokból, bajba keverte magát megjegyzéseivel, de mint jó marketinges tudja, a negatív reklám is reklám, ráadásul nem is bűzlik öndicsérettől.

3. Hogy nyerhetett kevesebb szavazattal? 

Nos, igen. Clinton mintegy 230 ezer szavazattal többet gyűjtött, mint ellenfele, azonban az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt ez kevésnek bizonyult, hiszen nem az egyéni voksok, hanem az elektori szavazatok döntenek a végső győztes személyéről.

4. 9/11 után 11/9?

Valószínűleg nem. Trump sokat ígért, de keveset tart meg. Tudjuk, amelyik kutya ugat… Egyébként sem mindent határoz meg az elnök személye. Nagyrészt tanácsadók munkáján fog múlni az, hogy Trump Obamához vagy Kennedy elnökhöz hasonlóan végzi-e majd.

5. Hál’ Istennek nem vagyok amerikai!

Ettől függetlenül az eredmény minket is érint. Az új elnök nyíltan nem áll ki például a klímaváltozás ellni küzdelem mellett. Emellett azonban várható tőle az Obamánál agresszívabb Közel- Keleti politika, amely talán enyhíti a ránk nehezedő nyomást.

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel