Százhúsz kiállító, hétezer látogató – teltház az ásványbörzén

Post Author: Diákszemmel

Fura szerzetek az ásványok. Sokszor nehéz eldönteni, hogy szép ékszerről, spirituális kellékről vagy marokkőről van szó. Dózsa Tamás kalauzol el most ebben a ragyogó és kicsit titokzatos világban.

Az ásványoknak több csoportja létezik. Vannak kövek és kristályok, de ide sorolhatnánk még a meteoritokat is, ami a legtöbb esetben a becsapódás következtében égett össze valamilyen földi anyaggal, Az ásványok kialakulását a legtöbb esetben a természet erői alakítottak. Például egy földrengés, egy villámcsapás, vagy pusztán csak évszázadokon át volt nyomás alatt, és így változott meg az anyag molekuláris szerkezete.

Lehetnek kicsik, nagyok, szépek vagy kevésbé szépek. Készítenek belőlük ékszert, dísztárgyat. Van, aki szépségük miatt viseli, akad olyan, aki azért, mert szerencsét hoz egy vizsgán, de olyan is van aki csak a gyógyhatását kedveli. Így volt ezzel az egyik legnagyobb festő művész is.

„Az ametiszt elűzi a gonoszt és élesíti az elmét”

Leonardo Da Vinci egyszer azt írta, hogy az ametisztben megvan az erő a gonosz gondolatok elűzéséhez és élénkíti az egyén intelligenciáját. Úgy tartják, hogy az ametiszt a haragot és a dühöt a szeretet pozitív energiájává alakítja át. Segít alvászavarok esetén is, idegrendszeri stabilizáló hatásának köszönhetően pedig megakadályozza a visszatérő rémálmok ismétlődését.

Az ásványok mennyországa

Akik rajongják ezeket a különös természeti képződményeket, szinte a mennyországban érezhették magukat a Lurdy házban megrendezett Ásványbörzén. A sok szemet gyönyörködtető drágakő közül nehezen lehet választani, de szerencsémre volt egy nagyon kedves árus, Benny Vervliet akinek bátran tehettem fel kérdéseimet, ő pedig készségesen válaszolt. Nem is csoda, hiszen több éves szakmai tapasztalata van a kristályok világában. Emellett negyedik generációs kristálygyógyász.

Ahogy sétálgattam a kiállító standok végetlenjében, észrevettem pár orvosi műszernek tűnő eszközt, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Egy idősebb úriember lépett közelebb hozzám, hogy megkérdezze miben tud segíteni. Molnár Jánosról kiderült, hogy természetgyógyász és villamosmérnök egyben. Összekapcsolta a két tudást, és olyan eszközöket kreál, amik az ember jólétét szolgálják. Az egyik ilyen gépe a MoliRELAX ami segít az alvásproblémákban, depresszió kezelésében. Ezt a készüléket volt alkalmam kipróbálni és meglepően bizsergő, nyugtató érzést tapasztaltam magamon. János elmondta, hogy foglalkozik még lelki problémák kezelésével is.

Aki érdeklődik az ásványok iránt, és nem volt még hasonló rendezvényen, annak mindenképp ajánlom, mert rengeteg izgalmas és különleges dologgal találkozhat a már ismert ásványokon kívül.

Dózsa Tamás

Hozzászólások

Post Author: Diákszemmel