Országos diáktanács felállítását kezdeményezi az Országos Diákparlament azért, hogy a parlament ülései közötti időszakban is folyamatosan képviselhessék a számukra fontos ügyeket.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a diákparlament záró plenáris ülése után elmondta: a fiatalok 52 pontot fogalmaztak meg, ezekből kettőt nem fogadott el a diákparlament.
Palkovics László közölte, hogy a diákparlament azt szeretné, ha az eddigi három helyett kétévente üléseznének, a megyei diákparlamenteket pedig évente rendeznék meg. Ezek finanszírozását és a jogszabályi hátterét a parlamentnek kell megteremtenie. Az államtitkár az oktatás tartalmát felvető javaslatokról elmondta, hogy azok többsége az új Nemzeti alaptantervbe is bekerül majd. Példaként említette a nyári szünidő hosszának rendezését vagy a mindennapos testnevelés órák átgondolását.
A javaslatok között voltak a középiskolák és a felsőoktatás közötti átmenet egyes kérdései, mint a felvételi pontszámok számítása, a nemzetközi érettségi pontjainak beszámítása, ezeket a minisztérium támogatja. Szó volt arról is, hogy javítsanak a természettudományos oktatás minőségén, ezt a kormány az Öveges-program folytatásával kívánja elérni. Téma volt a közétkeztetés minősége is, valamint a jogosítvány megszerzésénél a KRESZ és egészségügyi tanfolyamok díjának állam általi átvállalása is.