A nappaliban ült. Egy nagyvállalatnál dolgozott osztályvezetőként, reggel 8-ra iroda, délután 4-re otthon, vagy további céges megbeszélések. Lakásában a szürke, a fekete, és a fehér szín dominált, a bútorok, étkészletek tökéletesen összeválogatva. A gardróbban 10 öltöny volt, hozzátartozó cipőkkel, órákkal, és még ennél is több nyakkendő. A garázsban két autó állt, egy elektromos, illetve egy diesel. Nem volt családja, ellenben rengeteg pénze volt. A karácsonyi hangulatot azonban szerette volna megteremteni – mivel átjönnek hozzá a kollégák – így vett egy hatalmas, fehér színű, előre feldíszített műfenyőt. Vásárolt süteményeket, és italokat is, mindent gondosan kitett az üvegasztalra. Leült egy pillanatra.

Még tizenévesen elolvasta az összes könyvet, amely a sikerről szólt. Meghallgatta a hanganyagokat, elolvasta a cikkeket, és megnézett minden fellelhető videót az interneten. Megtanulta, hogyan kell nyitottan ülni, hogyan kell a másik szemébe nézni, hogyan használja az érintést, és mit kell mondani. És persze a legfontosabbat: mindig mosolyogni kell. Ezen felül, az iskolát is az alapján választotta meg, hogy mire van kereslet a világban, és hogy mennyit fog azzal keresni. Rengeteget dolgozott, és dolgozik is a mai napig, és szentül hiszi, hogy a világ mindent megad neki, amit csak akar. Családja nincsen, minden héten más nőt visz haza. Kinek kell barátnő, ha a világ összes nője az övé lehet? Furcsa érzése támadt. Ránézett a karácsonyfára. Jézus Krisztus születésének napja, a szeretet ünnepe. Elgondolkozott.

Mindent betartott, ami a könyvekben volt. Minden egyes tulajdonságot elsajátított, amik a sikeres emberekre jellemzőek. Úgy beszél, és úgy is öltözködik. Elméletileg meg van mindene. Szeretnie kellene ezt az egészet. Szeretet. Miket, vagy kiket kellene szeretni? Azokat, akiknél ő mindig jobb akart lenni? Azokat, akiket megvet, amikor valamit másképpen csinálnak, mint ahogy szerinte helyes lenne? Család? Ugyan, mit számít, csak hátráltató tényezők. Elviszik a pénzt, csak megnehezítik az ember életét. Barátok? Ki akarja más problémáját hallgatni? Eleve, itt vannak, megteszik egymásnak a szívességeket, és kész, ennél többre nincsen szükség.

Elsírta magát. Nem értette, miért, nem sírt már évek óta. Milyen jó lenne valakinek mindezt elmondani. Elmondani, hogy mennyire nem érte meg az egész. Elmondani, hogy bárcsak azt tanulta volna, ami örömet okoz neki. Elmondani, hogy mennyire utálja a száraz megbeszéléseket, hogy mennyire szeretne egy reggel úgy felkelni, hogy a nő visz neki reggelit, vagy egyszerűen csak beszélgetni egy jót. Elmondani, hogy mennyire utálja a kényelmetlen öltönyöket. Vajon milyen lehet a barátokkal jól lerészegedni, meztelenül rohangálni egy folyóparton, vagy bármi mást csinálni? Milyen lenne egy jót sírni, átölelni valakit igazán, magához szorítani, és csak lenni! De nem lehet. A sikeres emberek nem tesznek ilyet. A sikeres emberek dolgoznak. A sikeres embereknek hatalma van. És a hatalomban nincs pajtizás. Ott az van, amit ő akar.

Csöngetnek. Letörli a könnyeket. Előveszi a már jól bejáratott mosolyt. Nem fog többé elbizonytalanodni. Túl sokat dolgozott ezért, túl sokat szenvedett, és túl sok áldozatot hozott, innen már nincs visszaút. Mindenkinek azt fogja mondani, hogy nem is élne másképp, csak így. Soha senki sem fogja megtudni, hogy is végződik a haláltánc, csak ha már ők is eljutottak odáig.