Az egyszerű, könyvekben jártas olvasó azt gondolná, hogy ha átrágja magát az összes Sherlock Holmes és Poirot történeten, akkor mindent tud a krimiről. Nos, Caleb Carr bebizonyította, hogy ez koránt sincs így.
A könyv „The Alienist” címmel 1994-ben jelent meg, idén azonban újra a figyelem középpontjába került, miután elkészült 10 részes sorozat-adaptációja. Amikor a kezembe vettem a könyvet, az volt a legelső gondolatom, hogy „hűha”, a második pedig az, hogy nem két perc lesz elolvasni, tekintve, hogy egy elég terjedelmes, sűrűn írt kötetről van szó. A borítón az adaptáció három főszereplője köszön vissza. Na de pontosan kik is ezek a főszereplők, és mi a cselekmény kiindulópontja?
1896-ban járunk, az amerikai kontinensen, pontosabban New Yorkban. Egy sorozatgyilkos szedi áldozatait, akik rendre fiatal fiúk. A hatóságok nem foglalkoznak az ügyekkel, így Laszlo Kreizler, vitatott pszichológiai módszereket alkalmazó doktor, John Schuyler Moore, a Times újságírója, és Sara Howard rendőrnő próbálják megtalálni a kimondottan szadista gyilkost.
A könyv abban is különbözik más, hasonszőrű krimiktől, hogy itt egy egész nyomozó gárdát kapunk, akik kiegészítik egymást. Tehát ezúttal nem az történik, hogy egyetlenegy, hallatlanul zseniális detektív göngyölíti fel az egész ügyet, hanem szépen, részekre bontva, egyes szereplőknek köszönhetően halad előre a nyomozás. Rengeteg hamis nyom, félreértés, tévedés nehezíti a gyilkosságok megoldását, ebben pedig közrejátszik az is, hogy a 19. századi kriminalisztika illetve pszichológia még egészen gyerekcipőben járt, rengeteg módszert még nem alkalmaztak, vagy éppen nem ismertek el. Azonban pont ettől lesz az egész hiteles, és életszerű.
És ha már életszerűség: megszámlálhatatlan korabeli híres ember jelenik meg a könyvben, köztük Theodore Roosevelt (aki egészen aktív szereplője az eseményeknek), vagy akár Paul Kelly. Ezen felül, korabeli gyilkossági ügyek, közéleti történések is említésre kerülnek, valamint a helyszíni leírások, a városkép mind-mind elképesztően részletgazdag, és élettel teli. Az az egy szó egyre erősebben fészkeli be magát az ember agyába: hitelesség.
Most persze mondhatnánk, hogy oké, hogy részletes, és hiteles, de mi a helyzet a karakterekkel és a cselekménnyel? Nos, minden karakternek megvan a maga mélysége, története, személyes tragédiája, amely néha előrelendíti a nyomozást, sokszor azonban hátráltatja is azt, felszínességről tehát szó sincs. Emellett, a cselekmény nagyon fordulatos, kiszámíthatatlan, és van egyfajta különleges lüktetése, amely mindig a fejezetek legvégén éri el tetőpontját. Fontos kiemelni azonban, hogy a gyilkosságok, és különböző leírások nagyon részletekbe menőek és naturalisták, a gyilkos pedig egy percre sem finomkodik, szóval nem feltétlenül egy könnyed, szórakoztató olvasmányról beszélünk. Mindennek megvan a maga mélysége, miértje, és a dolgok sokkalta árnyaltabbak annál, mint ahogy elsőre tűnik. Ami fontos még, hogy a pszichológia, az önismeret nagyon erősen jelen van a cselekményben, így sokszor a karakterek mellett maga az olvasó is azon kapja magát, hogy egyre inkább önreflektív módon szemléli az eseményeket.
Összességében tehát elmondható, hogy A halál angyala egy mély, erősen tabudöntögető regény, amely rendkívül részletes, és hiteles leírása az adott kornak. Emellett fordulatos, kiszámíthatatlan krimi, és egyfajta önismereti utazás is azok számára, akik nyitottak rá.
