A szuperhős filmek valamilyen módon mindig visszatükrözik azt a világot, amiben élünk. Tematizálódnak azok a problémák, amelyek a társadalmat aktuálisan érintik, persze kalandos formában tálalva. Ha innen nézzük, különösen érdekes a Venom, és főleg a tavaszi Bosszúállók.

Spoileres írás.

A tavaszi Bosszúállók – Végtelen háború mindenkit sokkolt, hiszen miközben a csapat szuperhős, akiknek önálló filmekben és közös kalandokban szurkolunk azért küzdött, hogy legyőzze az emberiség felét elpusztítani akaró Thanoszt, veszítettek. Nem sikerült elérniük a céljukat, a véletlenszerűen kiválasztott áldozatok – köztük hőseink egy része – egyszerűen köddé váltak.

És miközben mindenki hüledezett, hogy ez hogy lehet, és terveket szőtt, hogy hogyan hozzák majd őket vissza, sokan talán figyelmen kívül hagyták a központi üzenetet.

Hiszen miről is szólt ez a film? Arról, hogy olyan szinten elpusztítottuk magunk körül a Földet, hogy az egyetlen lehetőségünk, hogy élhető maradjon, ha feleannyian leszünk rajta. És ez nem hollywoodi fikció, ez a valóság. Miközben befutnak a legfrissebb klímajelentések, amikből kiderül, hogy 12 évünk van jelentősen megváltoztatni azt, ahogyan elhasználjuk a Föld forrásait, hogy már a minket követő generáció egy brutálisan megváltozott bolygón kényszerül élni, akkor tűnik csak fel, hogy milyen fontos ez az üzenet.

És a Bosszúállók nem egyedi eset, a most mozikba került Venomban ismét ezt látjuk. Előbb emlegetett társához képest az űrlényes film egy kicsit maszatol, hiszen itt két fronton zajlik a küzdelem: egyrészt vannak a parazita űrlények, akik csapatostul érkeznek a bolygónkra, hogy az embereket megegyék, másrészt viszont ott van nekünk a tudós, aki elhozza az űrlényeket. Mit is csinál ő? Megpróbálja megtalálni a lehetőséget, hogy milyen formában tudnak az emberek megélni egy másik bolygón. Miért? Mert a Föld hamarosan élhetetlenné válik.

Drake és Thanosz is azért „gonosz”, mert szembemennek ősi, belénk nevelt értékeinkkel, melyek szerint ártatlan emberáldozatokat követelni bűn: nem öljük meg az emberiség felét, hogy a másik fele életben maradhasson, nem kísérletezünk néhány ártatlanon, csak hogy gyorsabb ütemben találhassuk meg a megoldást, hogy kijussunk a bolygóról.

És ez mind rendben is van. Csakhogy akkor találnunk kellene egy alternatív megoldást. Gyönyörű, ahogy a Bosszúállókban már szinte karikatúraszerűen végigvonul a motívum: mindenki meg tudná akadályozni egy ponton Thanoszt, csakhogy egyéni kis érdekeiken nem látnak túl, és elszalasztják ezt a lehetőséget. Már majdnem sikerülne róla lehúzni a kesztyűt, csakhogy A galaxis őrzői Quill-je épp saját egyéni sérelmét akarja megtorolni, és ezért elbukik ez az esély is. És így tovább.

Pontosan ezt tesszük mi is a mindennapokban. Amikor hallom a boltban, ahogy mellettem beszélgetnek, hogy teljesen felesleges vászon táskát hordjon magával, úgyis benn fogja felejteni az autóban, amikor bemegy a boltba – persze, inkább használj el hetente 15 nylon szatyrot, és akár dobd egyenesen az óceánba a 20 perc után, amíg használtad. Vagy amikor nyáron a mellettünk lévő posta előtt minden második autó úgy áll meg, hogy amíg az egyik beszalad, tíz percre, elintézni a dolgát, addig a másik az autóban marad, és járatja a motort, a klímát, hogy ugyan nehogy már egy kicsit felmelegedjen az autó, addig mit várunk? A legkisebb áldozatot sem vagyunk hajlandók megtenni, semennyit nem engedünk a saját kényelmünkből. Akkor sem, ha azzal pusztítjuk a bolygót. Persze felháborodni majd tudunk, amikor már elkerülhetetlen lesz, hogy megjelenjen egy Thanosz.

Nagyon bevállalós szerintem a Bosszúállóktól, hogy végigvitte ezt a koncepciót, és bárcsak megmozgatna ez valamit abban a rengeteg emberben, aki megnézi ezeket a filmeket. Közben pedig elgondolkodhatunk, hogy milyen érdekes, hogy a Venommal már a második olyan képregényfilmet láttuk, ahol a főgonosz célja tulajdonképpen az, hogy megmentse az emberiséget.