Az egy dolog, hogy a rendkívül kedvezményes Black Friday akciók nagy része valójában nem is akció, hogy igazából messze nem kapod meg annyival olcsóbban az adott terméket, mint gondolnád. De lehet, azt mondod, sebaj, valamivel olcsóbb, kipróbálom! És például rendelsz egy ruhát…
Egy nő megosztotta képeken a saját élményeit: mint bevallja, annyira tetszettek neki a ruhák a képen, és megbízhatónak tűnt a bolt, hogy végül bevállalta. Nem egészen azt kapta, amire számított.
A ruha képe a neten:
Ezek alapján egy elegáns kis csomagot várt, helyette egy kartonlapba csavart, sok szigszalaggal áttekert dobozt kapott, már itt gyanút fogott.
Aztán kivette a ruhát és felpróbálta:
A másik ruha a képen:
Majd rajta, mikor megérkezett:
És végül a harmadik:
Azért nem adta fel. Bevetette magát, és vállalható holmikat készített belőlük. Mit csinált?
– alaposan átvasalta a ruhát
– egy övvel úgy kötötte át, hogy vállalhatóbb fazon legyen.
– bevágott a felesleges részeknél, és másik részek alá húzta ezeket
– keresett megfelelő kiegészítőket hozzá
És végül az eredmény:
A konklúzió? Óvatosan a netes ruhavásárlással, de ha mégis elcsábultok, ne essetek kétségbe, ha nagyon nem azt kapjátok, amire számítottatok!
Forrás: BoredPanda