Ezért ne csak a jó jegyekre hajts az egyetemen

Post Author: Diákszemmel

A suliban van ez a rendszer, amit osztályzásnak hívnak: olyan mélyen belénk rögzült, hogy már rég nem gondolunk bele az értelmébe. Az ötös a legjobb, az egyes a bukás, aki kettest vagy hármast kapott, az néha ciki, és különben is, próbáljuk meg feljebb tornázni a jegyeket, mert akkor több az ösztöndíj. Csakhogy valójában ennek semmi értelme.

Mert fél évvel az egyetem befejezése után már nem is fogsz emlékezni, melyik vizsgádra milyen jegyet kaptál – még arra sem, amin nagyon izgultál. Mert amint elhagyod az egyetemet, soha többé semmilyen szituációban nem fog előkerülni, hogy te bizonyos tárgyakból hányas voltál. És hogy most ezzel arra buzdítunk, hogy akkor ne is törd magad a suliban? Éppen ellenkezőleg!

Arra buzdítunk, hogy tanulj, mégpedig tanulj értelmesen. Az összefüggéseket igyekezz megérteni az egyes tárgyaknál, és a rendszert lásd, amiben a különböző tantárgyaid összekapcsolódnak. Ne magold be az adatokat, hanem értsd meg a folyamatot, amit ezek az adatok leírnak. Legyenek saját gondolataid az adott témáról, ne a definíciókat és a tényeket tudd pontosan visszamondani.

Persze tudom, könnyű azt mondani, miközben a számonkérési rendszer pontosan erről szól, a legtöbb vizsgán nem a gondolataidra kíváncsiak, hanem arra, hogy sikerült-e rögzíteni az apróbetűt. Viszont amint kikerülsz az egyetemről, ez megváltozik. Amikor munkaadókkal beszélsz, azonnal életszerűbbé válnak az elvárások: az adatokat és tényeket bármikor elő tudod keresni a telefonodon is, a kérdés az lesz, átlátod-e az összefüggéseket, vannak-e kreatív ötleteid, tudsz-e gondolkodni a témáról.

Amikor az egyetemen meg kell felelni az elvárásoknak és el kell végezni a feladatokat, akkor néha nehéz kívülről látni a rendszert. Mégis azt javasoljuk, próbáld az egyetemi utáni éned szempontjait figyelembe véve elvégezni az egyetemet: szerezz minél több gyakorlatot, jó kapcsolatokat, tágítsd minél szélesebbre a specializációk körét. És gondolkodj mindarról, amit tanítanak neked.

Hozzászólások

Post Author: Diákszemmel