Sokan azért szeretik a karikázós teszteket, mert akkor is jó eredményt lehet velük elérni, ha nem tudsz semmit – csak a szerencse útján. Mások viszont szívből utálják őket: hiába tanulnak és van nagy tudásuk az adott témáról, ha pár adatot nem tudnak, máris rengeteg pontot lehet veszíteni. Nekik adunk pár tippet, hogyan érjenek el jobb eredményt ezeken a megmérettetéseken.
1. Kezdd azzal, hogy végigolvasod a teljes tesztet
Fusd át az összes kérdést rögtön az elején. Így nagyjából kapsz egy képet, hogy mely témákat fedik le, és ha csak gyorsan átszkenneled az egészet, hamar észreveszed az összefüggő kérdéseket.
2. Válaszold meg először a könnyűeket
Kezdd azokkal, ahol teljesen biztos vagy a válaszban, ilyenkor még le se állj gondolkodni a nehezebbeken. Ha szerencséd van, ez ad egy kis nyugalmat, mert lehet, ha rögtön sok megvan. Ha nincs, akkor se pánikba.
3. Keresd meg az összefüggő kérdéseket
Sokszor előfordul, hogy ugyanazzal a témával kapcsolatban két kérdés is felbukkan a tesztben, és ezek segítik a másik megválaszolását. Például a válaszlehetőségekből következtethetsz, és az egyik kérdés lehetséges válaszai segítségével kizárhatod a másik kérdés egyik válaszát. Ne vesztegess ezzel nagyon sok időt, de érdemes ránézni.
4. Olvasd el a kérdést még egyszer
Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy a kérdést csak egyszer átfutjuk, úgy gondoljuk, pontosan tudjuk, mi az, és már csak a válaszlehetőségek fixírozásával vagyunk elfoglalva. Ha már egy kicsi gondolkodtál a válaszon, de még nem jöttél rá a megoldásra, olvasd át még egyszer a kérdést. Lehet, hogy lesz benne egy szó, egy utalás, amiből azonnal kiderül, mi a válasz – elsőre nem tűnt fel, de most, hogy már elmerültél a kérdésben, szemet fog szúrni.
5. Idézd fel az adott részhez kapcsolódó többi részletet
A válasz egy évszám, vagy más hasonló adat, és sehogy nem jut az eszedbe, már szinte el is engednéd? Kezdd el felidézni az anyagrészhez kapcsolódó többi részletet. Igen, ez és ez csinálta azt, akkor ez volt, ott olvastam ezt.. Teljesen váratlanul, ha kontextust teremtesz, valamiről beugorhat a hiányzó adat – valószínűleg olvastad, csak most nem tudod előhívni. Ha ez nem segít, megpróbálhatod a tanulás helyzetét is felidézni, hol ültél, mi is volt előtte. Az agy előhívó képessége furcsán működik, sosem tudhatod, mi fog beválni.
Fontos még, hogy mielőtt beadod, olvasd át az egészet – a kérdéseket is. Így észreveheted, ha valahol például nem azt kellett bekarikázni, hogy mi igen, hanem hogy mi nem, vagy egyéb, figyelmetlenségből adódó hibákat.