Amikor fáradtan érsz haza, és úgy érzed, már semmi másra nem vagy képes, ugyanakkor tudod, hogy még legalább másfél órányi feladat vár rád, amit kötelezően el kell végezned másnapra – akkor néha egy kicsit be lehet sokallni. A túlterheltség semmilyen szempontból nem jó, de jó hír, hogy a legtöbb esetben lehet tenni ellene. Erre adunk 5 tippet.
Mi okozhatja a túlterheltséget? A logikus válasz az, hogy a rengeteg feladat, de fontos látni, hogy nem csak az. Sokszor inkább arról van szó, hogy rosszul osztod be az időd, vagy rosszul szervezed meg a hétköznapokat. A tervezés hiánya egyike a jellemző okoknak: amikor nem gondolod végig több napra előre az előtted álló teendőket, hanem loholsz a határidők után, és az utolsó pillanatos megcsinálásokat kergeted, hamar el lehet fáradni.
Túlterheltséghez vezethet az állandó halogatás is: a pótcselekvések észrevétlenül elképesztő mennyiségű időt felemésztenek. Ilyenkor nem csinálod azt, amit igazán szeretnél, viszont nem is haladsz a feladataiddal, amitől aztán azt érzed, több dolgod van, mint ami beleférne a napba. Pedig ha valóban csinálnád, lehet, hogy bőven beleférne.
És persze túlterheltséget okoz az is, ha többet vállalsz, mint amennyit reálisan meg bírsz csinálni..
Íme a tippek túlterheltség megszüntetésére:
1. Húzz egy vonalat, és készíts időbeosztást
Lehet, hogy valaha még be is írogattad a naptáradba a tennivalókat, de azóta sokkal több részlet kiderült egy projektről, vagy eleve nem megfelelő időt terveztél hozzá. Szóval, állj meg a rohanásban, és szánj időt arra, hogy végiggondolod az előtted álló tennivalókat, és időbeosztást készítesz hozzá.
Próbálj úgy tervezni, hogy kicsit lazábbak legyenek az előtted álló napok, hogy a túlterheltség érzése megszűnhessen. Ha erre nincs módod, akkor is kövesd az időbeosztást, tudva, hogy idővel beérik majd a tervezés, és egy kicsit később már lazább lehet majd.
2. Vezess be rutinokat
A rutinok nagy segítségedre lehetnek a mindennapokban: biztos vannak olyan feladatok, amik ismétlődnek a napjaidban – ha ezeknek fix helye van a napirendedben, könnyebb tervezni a fennmaradó extra feladatokkal, hogy azokat mikor és hova tudod beilleszteni.
Ha van rutinod, akkor a kellemes tevékenységeket is könnyebben beillesztheted, például eljárhatsz edzeni: ha várod a tökéletes időpontot, sose fog eljönni, de ha előre eldöntöd, hogy csütörtök délelőtt márpedig van rá két szabad órád, akkor szokássá válhat, és alkalmazkodsz hozzá.
3. Határozd meg a prioritásaid és tanulj meg nemet mondani
Ne mondj igent minden lehetőségre, ami felmerül – kizárólag attól a félelemtől vezérelve, hogy kimaradsz valamiből, ha nem mondasz igent. Definiáld a saját prioritásaid, azt, hogy mi okoz neked örömet, mi fontos neked valójában, ami pedig nem tartozik ide, arra bátran mondj nemet.
Így sok felesleges dologtól megszabadulsz, és jobban tudsz fókuszálni arra, amire tényleg szeretnél.
4. Ne hagyd, hogy beszippantson a munkamánia
Elképesztően munkamániás kultúrában élünk, és már nem vesszük észre a különbséget aközött, hogy keményen dolgozunk a céljaiénkért, vagy beszippantott minket a workaholic mentalitás. Utóbbi hosszú távon nem célravezető, kiégéshez vezet, rövid távon pedig pontosan az állandó túlterheltség érzése a tünet.
Fontos ezért, hogy különbséget tegyünk a feladatainkkal töltött idő és a szabadidő között. Különítsük el azt az időszakot, amikor pihenünk, és ebbe ne engedjük be a kötelességeket. Később, a munka során kiemelten fontos lesz ez a hozzáállás, amikor kimondatlanul is elvárják tőlünk, hogy a nap 24 órájában lássuk az e-mailjeinket.
5. Keress olyan tevékenységet, ami ellazít
Ha találsz egy igazi hobbit, aminek a segítségével ki tudsz kapcsolódni és fel tudsz töltődni, akkor észre fogod venni, hogy a sok feladatot is jobban bírod majd. Legyen ez valamilyen sport, jóga, vagy az, hogy minden hétvégén kimész a szabadba és kirándulsz – ezek a hétköznapokból teljesen kiszakító tevékenységek feltöltenek annyi energiával, hogy egyensúlyban tartanak.
Most legyintesz, hogy nincs rá időd? Akkor kezd el elölről ennek a cikknek az olvasását..