A tanárok sem mentesek attól a természetes reakciótól, hogy az esszéd olvasása végén az utolsó benyomás hatással van az egész megítélésére. Természetesen nem a konklúzió fogja meghatározni az osztályzatod, de ha azt jól írod meg, kétes osztályzat esetén a jobbik felé dőlhet a mérleg.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem soká egy kicsit felesleges résznek tűnt az összefoglalás, ami nem jó semmi másra, csak hogy legalább növelje a karakterszámot. Mert mi a funkciója? Ha a szövegben végigvittem az érveimet, és levontam a megfelelő következtetéseket, akkor itt minek megismételni?
Nos, az összefoglalás mégis fontos része egy szövegnek, mert ez az a bekezdés, ahol az olvasó fejében világossá tesszük, mi volt az értelme annak, hogy megírtuk az egész szöveget. Itt tudjuk elmondani, hogy miért fontosak azok a következtetések, amiket levontunk, és ezáltal megindokolni, hogy miért fontos maga a szöveg.
Az összefoglalásnak két célja van. Egyrészt egy jól megfogalmazott zárógondolattal elérjük, hogy az olvasónak legyen min gondolkodni, miután letette a szöveget, másrészt pedig ezzel tesszük teljessé, kerekítjük le a bevezetésben felvetett tézist. Fontos, hogy az összefoglalásban már nem vetünk fel új gondolatokat, nem írunk olyanról, amiről korábban nem – mert akkor éppen nem befejezés érzetét fogja kelteni, hanem félbehagyott szövegre emlékeztet majd.
Mikre érdemes figyelni az összefoglalásnál?
1. A bevezetés legyen az útmutatód hozzá
Az egyik kiváló módja annak, hogyan használhatjuk a befejezést arra, hogy valóban kerek egésszé tegye a szövegünket, az, ha megnézzük, mit vetettünk fel a bevezetésben, és annak a válaszait foglaljuk össze. A befejezésben tehát leírhatjuk a válaszainkat a bevezetésben felvetett kérdésekre. Jó esetben persze arról van szó, hogy a szöveg középső részében pedig valóban ezekről a dolgokról értekeztél.
2. Kapcsold össze a szöveged különböző bekezdéseit
Ha a szövegben valaminek a típusairól, vagy lehetséges tulajdonságairól írtál, és minden bekezdés egy-egy ilyen variációt mutatott be, akkor a befejezés szólhat arról, ahogy megtalálod a közös nevezőt ezek között, ahogy összekötöd őket. Mi mondható el mindről, melyek a közös pontok, stb. Olyan esetekben tehát, ahol a szöveged nem egy folyamatos gondolatmenet, a bevezetés a terepe annak, hogy összekösd a különböző témákat, amiket érintettél.
3. Adj valamit az olvasónak, amin gondolkodhat
Korábban írtuk, hogy új gondolatokat a befejezésben már nem érdemes felvetni, azt viszont leírhatod, melyek a lehetséges továbbgondolásai irányai mindannak, amire jutottál. Ha így teszel, egyrészt látszik, milyen komplex a tudásod az adott tárgyról, másrészt valóban elgondolkodtathatod az olvasót, aki talán elindul valamelyik általad javasolt gondolatmeneten.
Egy jó összefoglalás kijavíthatja a szöveg hibáit is, mert arra is lehetőséget ad, hogy ha írás közben kicsit kusza és össze-vissza volt a gondolatmeneted, most valóban letisztázd a következtetéseid. Ha pedig jó következtetésekre jutottál, az azt jelenti, hogy valóban hasznos az esszéd.