Lássuk be, suliban mindenki csinál igazán butaságokat. Tanárok gyűjtötték össze a legviccesebb példáikat, és te is jót fogsz nevetni.
„Francia tanár vagyok, és hosszú fordítási házifeladatot adtam a diákoknak. Egyikük bemásolta az egészet a Google fordítóba, és lefordíttatta.. spanyolra.”
„A Holdfázisokról beszéltem, gimiben, amikor az egyik lány megkérdezte: más országoknak is van Holdjuk?”
„Egy diák egyszer beadott egy esszét, amiről igen könnyű volt megállapítani, hogy nem ő írta, hanem a netről lopta, ugyanis azzal kezdődött: a területen szerzett 25 éves tapasztalatom alapján…”
„Egyetemen történt, egy közgazdaságtant hallgató diák beadandójában szerepelt a következő:
Mindannyian ismerjük Afrika országát. Ugyanakkor nagyon keveset is tudunk róla. Tudjuk, hogy nagyon meleg van, afro-amerikaiak élnek ott, és nagyon szegények. Ez veti fel a kérdést: miért ilyen szegény Afrika?
Annyira felidegesített, hogy egy napig abba kellett hagynom a javítást.”
„Sokáig azt gondoltam, nincs buta diák, csak olyan, akiből hiányzik a motiváció. Sokáig ezt hittem, amíg nem találkoztam vele. Vele, aki nem tudta, hogy a csirke, amit ebédnél megeszünk, ugyanaz, mint az állat, amit ismer. 21 éves volt, amikor ez kiderült számára.”
„Olyan házi feladatot adtam, ahol a kérdéseknek otthon kell utánanézni, forrásokban megtalálni a választ, és saját szavaikkal megfogalmazni. Egy diák meg akarta spórolni a saját szavaival megfogalmazós választ, ezért egy az egyben bemásolta a forrást. Csakhogy az a forrás én voltam.”
„Egyszer kaptam egy művtöri beadandót, amiben a diák Leonardo Davin Chi-ről írt.”
„Egyszer odajött hozzám egy diák a vizsga végén, beadta a papírt, és közölte, hogy nem tudta a választ az én kérdéseimre, de írt saját kérdéseket, és megválaszolta azokat.”
„Egy diák megkérdezte kriminológia órán a különbséget a pszichopata és a pszichológus között.”