A legutóbbi cikkben csak érintőlegesen utaltunk rá, hogy figyelmet kell szentelni a tanulás és a magánélet szétválasztásának, viszont úgy gondolom, ez egy fontos téma, ezért most részletesebben is beszélünk róla. Azért fontos, mert manapság a munka során is kiemelt probléma, hogy az emberek hajlamosak 24 órában „készenlétben” állni, amitől szép lassan, észre sem veszik, de idegbetegek lesznek. Most neked ez egy tökéletes alkalom, hogy időben megtanuld e kettőt külön kezelni.
Amióta folyamatosan ott van a zsebünkben a teljes internet, a munkahelyi e-mailek is értesítést küldenek, és a kollégáink már rég nem csak e-mailen akarnak feladatot osztani: simán ránk írnak messengeren, viberen, azóta kifejezetten nehéz különválasztani a munkaidőt a magánélettől. Én akkor kapcsoltam ki, hogy értesítést kapjak az e-mailekről, amikor többedjére vettem észre, hogy miközben este filmet nézek, pittyen, lenyitom, meglátom, hogy miről szól a feladat, akkor már el is olvasom, és vagy leállítom a filmet, hogy megoldjam, vagy legalábbis elkezdek rajta gondolkozni.. este, amikor éppen fel kellene töltődnöm a másnapra.
Ez pedig nem helyes, a feladatainknak szentelt koncentráció, figyelem igenis stresszt gerjeszt: ha kitesszük magunkat ennek a stressznek a szabadidőnkben is, akkor annak káros hatása van a mentális egészségünkre. Rendes suli időben ez nem határolódik el ilyen élesen, a tanárokkal addig állsz kapcsolatban, amíg benn tartózkodsz az órán, azon kívül pedig határidőkkel dolgozol, tehát úgy osztod be az időd, ahogy akarod, vagy, ahogy tudod. A távoktatásban viszont megváltozott a helyzet, most a teljes tanulás az otthonodba költözött, így most már számodra is adott a feladat, hogy a két területet megfelelően különválaszd.
Ehhez adunk néhány tippet, amelyeket ha átolvasol, és már most rutinná válnak számodra, akkor később sokkal könnyebb dolgod lesz a munka-magánélet egyensúly kialakításánál is.
1. Legyen napirended és tartsd magad hozzá
Jelöld ki a napnak azon szakaszait, amikor a tanulással foglalkozol, és ezt tartsd is be. Amikor vége a napi tanulásidőnek, akkor valóban hagyd abba, mint ahogy a suliból is eljössz, amikor vége az óráknak. Ehhez persze arra is szükség van, hogy amikor a kezdőpontot kijelölted, akkor valóban kezdd is el. Ha ez magadtól nem megy, akkor tedd a nap indulását akkorra, amikor az online óráid kezdődnek, az ad egy extra lökést.
2. Különítsd el a helyet, ahol tanulsz
Jó, ha van egy külön helyed a tanulásra, mert az a gesztus, hogy valahonnan fel lehet kelni, jó érzéssel tölt el. Ha az ágyban foglalkozol a sulival is, akkor a tanulás befejezése csak annyit jelent, hogy félreteszed a könyvet, és kezedbe veszed a telefonod: összefolynak a határok.
3. Legyen nap eleji és nap végi rituáléd
Ez szintén a határok felállításához fontos. Könnyű elcsábulni, hogy ébredés után az ágyban maradj, csak a telefonod bámuld, aztán mikor kezdődik az online óra, kinyúlsz az ágy mellett hagyott pólóért, és átváltod rá a pizsamád. De ha az egész nap egy összefüggő tanulás, amit pótcselekvések és lógások szaggatnak, akkor a motivációd is elillan a hatékony feladatelvégzésre, és a hangulatod is rossz lesz, mert az az érzésed, hogy egész nap csak a feladat van.
4. Ne foglalkozz tanulással „munkaidő” után
Ne nézd meg az e-mailjeid se: felesleges, hisz úgyse akarsz most foglalkozni vele. Ha a tanár visszaír valamit a feladatodra, nézd meg másnap. Akkor foglalkozz a sulis dolgokkal, amikor erre az időpontot kijelölted, azon kívül ne – ennek remek módja, ha kizárod azokat az impulzusokat, ahol „utolérhet”.
5. Szánj időt a pihenésre és legyen mit várnod ilyenkor
Ahogy a munkaidőt elkülönítetted, úgy különítsd el a pihenőidőt is. Határozd meg, hogy egy napon belül melyik lesz az az időszak, amit szabadidőnek nevezel, és ilyenkor valóban olyan dolgokat csinálj, amiket szórakozásból teszel. Ha sok feladatod van, akkor is igyekezz olyan időbeosztást készíteni, amiben van pihenés.
Ahogy a tanulást is könnyű egész naposra nyújtani, úgy a lógást is. Míg rendes suliidőben nyilván adott, hogy bizonyos dolgokat nem tudsz csinálni, amíg benn tartózkodsz az iskolában, addig otthon semmi nem gátol meg, hogy megnézz még egy részt a sorozatból, csak az önfegyelem.
Tehát ha felkerül a netre az új videó, amit meg akarsz nézni, ne nézd meg azonnal: csináld előbb végig a feladataid, legalább motiváltabb is leszel, mert tudod, hogy ha kész vagy, akkor végre nézheted, amit szeretnél.
6. Dolgozz hatékonyan
Mindezekből következik az is, hogy amikor tanulsz, akkor törekedj arra, hogy hatékonyan tedd. Ne jusson öt perc tanulásra húsz perc értelmetlen net-böngészés: amikor úgy döntesz, hogy koncentrálsz, akkor végy erőt magadon, és tedd ezt valóban.
Most lehetőséged van megtalálni a tökéletes napi rutint saját magad számára: ha úgy szeretsz haladni, hogy három óra munka után tartasz egy óra szünetet, akkor szervezd így a napod, és tolj le három három órás etapot.
Összességében tehát amire most figyelned kell, hogy meghúzd a határokat a tanulás és a szabadidő között, és elérd, hogy ezek ne ússzanak egymásba. Így a motivációd is jobban meg tudod őrizni, és a hangulatod is jobb lesz, mert nem érzed azt, hogy egész nap tanulsz – miközben igazából egész nap pótcselekszel, és ezáltal lassan haladsz a tanulással. Fontos azonban az is, hogy meghatározd a pihenés idejét is, és ilyenkor ne hagyd magad eltéríteni a relaxációtól.