Ha visszagondolsz az általánosban töltött évekre, rájössz, hogy egészen vicces dolgok képezték a napi rutint – amiket akkor viszont meg sem kérdőjeleztél!

Úgy menni tesiórára, hogy a rohanás, mászás és ugrálás után pólót váltottál, és már ültél is be a követező órára. És nem is rémlik a masszív izzadság-szag, ami ilyenkor a teremben terjenghetett!

A „népszerű” egy teljesen valid személyiség-típus volt – nem is volt köthető konkrét tulajdonságokhoz vagy értékekhez, önmagában volt értékes, és kicsit mindenki csodálattal nézett fel rá.

Mindazok a bizarr divat- és szépség-definiáló attribútumok, amik nélkül csúnyának és a menő tökéletes ellentétének érezted magad.

Tízóraira üres zsemlét ettél és tejet ittál, és a különösen éhesek szinte verekedtek, hogy repetát szerezzenek ebből a különleges csemegéből.

Amikor közeleg a kicsöngetés, és lazán elkezdted elpakolni a cuccaid, hiába beszélt még a tanár, majd ha rátok szólt, hogy tart még az óra, akkor is folytattad, csak lassított felvételben, mintha ettől nem lenne teljesen egyértelmű, hogy ugyanazt csinálod.

Volt az a gyerek, aki gyakorlatilag naponta hencegett azzal, hogy a szülei gazdagok, és senkinek nem tűnt fel, hogy mennyire béna ez.

Amikor a tanár már 15 percet késik, és lehet sejteni, hogy talán el is marad az óra: az az extatikus öröm, amit ekkor érzel, nem mintha mehetnél dolgodra, ugyanúgy ott kell ülnöd, de legalább óra nincs!

A mindkét végükön kihegyezett ceruzák.