Egy suli ledönti a gender sztereotípiákat és kerékcserét tanít a lányoknak

Post Author: Diákszemmel

Egy suli úgy döntött, hogy lebontja a klasszikus gender sztereotípiákat, és olyan hasznos dolgokat tanít lányoknak is, mint hogy hogyan cseréljék ki a kereket az autójukon. A céljuk ezzel, hogy csökkentsék a lányok kiszolgáltatottságát, találékonyabbá és magabiztosabbá tegyék őket.

Forrás: Stella Maris College

Klasszikus mém a „nahát, egy újabb nap telt el, amikor nem használtam a Pitagorasz tételt”, ami mögött persze az áll, hogy rengeteg olyan dolgot megtanulunk a suliban, amit soha nem fogunk használni. Ülünk fizika órán, és érteni is alig értjük, reméljük, hogy a dolgozatot meg tudjuk írni, de két évvel később már biztos semmire nem emlékszünk. Ugyanez a helyzet a párosujjú patásokkal, tök jó, hogy megtanuljuk a rendszerezéseket, de amikor elmész az állatkertbe, és az átlag látogató nem tudja megkülönböztetni a sakált a rókától, akkor felmerül a kérdés, hogy nem lenne jobb egy gyakorlatiasabb megközelítés az egyes tantárgyak, vagyis tudományterületek oktatásakor.

Ezt a szemléletet vallja egy ausztrál iskola, ahol úgy döntöttek, gyakorlati autós ismereteket tanítanak a lányoknak: hogyan kell kereket cserélni, ellenőrizni az olajszintet. A céljuk az volt, hogy olyan ismereteket adjanak át a lányoknak, amit a gyakorlatban is tudnak majd használni: ha autóval közlekednek, ne legyenek teljesen kiszolgáltatottak.

Forrás: Stella Maris College

Az az elgondolás hajtja őket, hogy a lányok is önállóan, találékonyan meg tudjanak oldani tipikus „férfimunka” helyzeteket, minél függetlenebbé válnak, annál magabiztosabbak az élet más területein is. Igyekeznek lebontani azokat a sztereotípiákat, hogy egy lány dolga bizonyos helyzetekben az, hogy kétségbe essen, és várja a férfi segítséget.

Forrás: Stella Maris College

A fogadtatás nagyon jó, és a legtöbben örülnek a kezdeményezésnek, hogy erős és független nőket nevelnek az iskolában.

Forrás: BoredPanda

Hozzászólások

Post Author: Diákszemmel