Szürke az idő, és különben is, a jelenlegi helyzet nem kedvez a motivációnak. Mit tehetsz, hogy kicsit felrázd magad, és rávedd magad a tanulásra?
1. Jógázz, meditálj
Egy kis légzőgyakorlat, meditáció segíti a koncentrációt, jobban tudsz tőle fókuszálni. Ha még nem próbáltad korábban, épp itt az ideje, hogy elkezd. Tíz perc gyakorlás is segíthet, hogy ráhangolja az agyad a koncentrációra.
2. Táncolj
Hallgasd a kedvenc zenéid, és táncolj a szobádban. Feldob, felszabadító hatása van, a mozgás pedig serkenti a vérkeringésed, kevésbé akarsz bealudni majd a könyv fölött. A zene jó hangulata pedig rád is rád ragadhat, és máris nem látod olyan utálatosnak az egész tanulás dolgot.
3. Gyalogolj hátrafelé
Olvasd úgy a könyvet, hogy közben hátrafelé gyalogolsz. A tudósok mnemonikus időutazás-effektusnak hívják a dolgot, és egy kutatás azt igazolta, hogy amikor ugyanazt a videót megmutatták két csoportnak, amiből az egyik csoport hátrafelé gyalogolt, miközben nézte, ők emlékeztek utólag jobban a videó részleteire. Hát, kipróbálni érdemes, csak vigyázz, el ne szédülj.
4. Tanuljatok online közösen
Kérdezzétek ki egymást például úgy, hogy mindenkinek kezében van a könyv, kérdez belőle valamit, és ki tud a leggyorsabban válaszolni. Ha belelendültök, a dolog intenzitása segíthet abban, hogy jobban megjegyzitek a dolgokat, amik ilyenkor elhangzanak, és végre egy kis változatosság.
5. Írd le, mondd ki hangosan
Ha úgy érzed, már sehogy nem bírsz tovább koncentrálni, először is tarts egy kis pihenőt. Utána pedig zökkentsd ki magad a megszokott menetből, és vedd át az eddig olvasottakat úgy, hogy kimondod hangosan a legfontosabb infókat, és le is írod őket pontokba szedve. Mindkettő technika – a hangosan hallás és a saját kézzel leírás – segíti a memorizálást. Ha úgy érzed, erre nincs időd, mert haladnod kell, gondold át: ha már nagyon nem tudsz koncentrálni, hiába „haladsz”, nem jegyzed meg az új olvasottakat. Lehet, hogy többre mész vele, ha egy kicsit leállsz egy ponton, és az eddigieket próbálod rögzíteni.