Legutóbbi cikkünkben arról írtunk, hogy egy ausztrál suliban kereket cserélni tanítanak lányokat, most itt egy spanyol iskola, ahol pedig vasalni, főzni, varrni tanítják a fiúkat. Céljuk a nemek közti egyenlőség erősítése: szeretnék elérni, hogy a fiúk is ugyanúgy meg tudják csinálni a házimunkát, sőt, természetes legyen, mint a lányok. A reakciók vegyesek.

A nemek közti egyenlőség erősítése a cél, de vannak, akik ebben épp az ellenkezőjét látják: azt mondják, hogy ha az iskola kihangsúlyozza, hogy ezek hagyományosan női feladatok, és a fiúknak úgy kell az iskolában külön megtanítani, akkor ezzel csak tovább hangsúlyozzák, hogy ezek valóban női feladatok.
Ez mondjuk elég kicsavart logika, szemben az alap elgondolással, ami ez: ha a fiúk tudnak vasalni, akkor ahelyett, hogy reflexből odaadnák a család valamelyik nőtagjának az ingjüket, hogy légyszíves, ezt venném ma fel, előveszik a vasalódeszkát, és kivasalják maguknak. Azáltal, hogy ha otthon nem is, de az iskolában megtanítják ezeket a készségeket, már természetessé válik, hogy magának csinálja meg, és nem lepasszolja, mint „női feladat”.

Az, hogy ki mit csinál meg otthon, és hogy ki mit csinál meg otthon a másiknak, nem dühből vagy áldozatként kellene megjelenjen, hanem a másik iránti tiszteletből. Céljuk rámutatni, hogy nem női és férfi feladatok vannak egy családban, hanem feladatok: a munkahelyen végzett munka, a házimunka, a főzés, a gyereknevelés – egy ideális kapcsolatban ezek egyenlően oszlanak meg és nem nemek szerint.
Ti mit gondoltok?
Forrás: BoredPanda