Az órai jegyzetednek akkor van értelme, ha később, a vizsgára, dolgozatra tanulás során fel tudod használni. Ehhez persze meg kell tanulni átláthatóan jegyzetelni, úgy felírni a dolgokat, hogy később is értsd. És tudni kell, mik azok a dolgok, amik ha elhangzanak, azokat mindenképp fel kell írnod. Erre adunk most 7 tanácsot!
1. Ami fel van írva a táblára
Vagy ami szerepel a kivetített ppt-n. Még ha a tanár nem is fejti ki nagyon részletesen, vagy nem tűnik úgy, mintha különösebben fontos lenne, ha felírta, vagy külön kiemelte, akkor ez igenis lényeges infó.
2. Példák
Sokszor példába foglalja órán a tanár, amiről éppen magyaráz, mert sok minden van, ami egy példán keresztül valóban sokkal könnyebben megérthető, mint absztrakt elméleti magyarázattal. Ezeket a példákat igyekezz lejegyezni: a tanulásnál hasznos lehet majd, de ha nem írod fel, addigra úgyis elfelejted.
3. Definíciók
A definíció remek vizsgakérdés: ha elhangzik vagy fel van írva, számíts rá, hogy ezt kérdezhetik. Ezeket érdemes mindig leírni.
4. A bevezető
Sok tanár építi fel úgy az óráit, hogy az első negyedórában elmondja magát a tudásanyagot, és ezt követően ezt fejti ki, magyarázza, mutatja be példákkal többféle képpen. Ilyen esetben az első negyedórában elhangzottakat jegyzeteld szorgosan – fárasztó lesz, de az óra hátralevő részében már csak ezt kell kiegészítened a kisebb magyarázó részletekkel.
5. Összefoglaló
Ha a tanár óra végén tart egy összefoglalót arról, hogy miről is volt szó, vagy tart egy ismétlő órát, akkor ezeket mindig írd fel – akkor is, ha korábban már felírtad, mert elhangzott. Vagy ha megtalálod a korábbi jegyzeteidben, akkor jelöld valamilyen színnel, hogy ez fontos. Amit ismétlés során újra elmond, az biztosan az, amit a legfontosabbnak tart, és ki fogja kérdezni.
6. Információ, amiről a tanár lelkesen magyaráz
Ha érzed, hogy egy részterület magyarázata során a tanár kifejezetten lelkesen mondja a részleteket, erre különösen figyelj oda. Ez a személyes érdeklődését tükrözi, ő az adott témával kapcsolatban ezt tartja különösen izgalmasnak – ezért jó eséllyel szívesen kérdez rá erre a vizsgán is.
7. Téma, amiről már korábban szó volt
Hasonlóan az összefoglalókhoz, ha valamire a tanár újból kitér, azzal a felütéssel, hogy bár erről már volt szó, de idézzük fel, és újra elmagyarázza – akkor valószínűleg azért ismétli meg, mert ez fontos. És ami fontos, azt kérdezni fogja a vizsgán.
Sokat segít a tanulásban, ha tudod, melyek azok a fókuszpontok, amelyek az adott tananyag vagy a tanár személyes preferenciái alapján fontosak – ehhez pedig hasznos kulcs, ha odafigyelsz a fentiekre. Ha ennek alapján tudsz hozzákezdeni a tanuláshoz, a vizsga szempontjából sokkal hatékonyabb eredményt érhetsz el.