Így tanuljunk meg újra olvasni az info-nassolás korában

Post Author: Diákszemmel

Folyamatosan olvasunk. Mások bejegyzéseit a közösségi médiában, hírek címeit, kommenteket, hashtageket. De mikor volt utoljára, hogy úgy elmerültél egy szövegben, mondjuk egy regényben, hogy a karakterei már ismerősnek tűntek, a világát valós térként láttad a fejedben, és ha letetted, úgy vágytál vissza oda, mintha igazából oda tudnál utazni?

olvasás

Az olvasás jelentése megváltozott: egy-két mondatot olvasunk csak el egyszerre, és abban egy kulcsszóra koncentrálunk. Ez nem csak a mi hibánk, erre is irányítanak a minket körülvevő üzenetek. A hírportálok sorra gyártják az olyan híreket, melyeknek egyetlen tartalma az egy mondatos címe. Már megtanultuk, hogy kattintani felesleges, mert a cikk sem fog többet elmondani, mint ami a címéből már kiderült, görgetünk tovább.

Mindez azonban megváltoztatta a képességünk arra, hogy koncentrálni tudjunk egy hosszabb szövegre: egy-két bekezdés után elkalandozunk. Egyre többen panaszkodnak, hogy leülnek egy regénnyel, és nem tudnak koncentrálni arra, amit olvasnak. Ennek oka, hogy az elménk arra képes, amire trenírozzuk. Ha azt szokjuk meg, hogy egyik dologról a másikra ugrunk folyamatosan, az elmélyülés már nehezünkre fog esni.

De semmi gond, ez ellen nagyon könnyen tehetünk: gyakorlással. Ha meg szeretnénk őrizni a gondolkodás képességét, képesnek kell maradnunk az értő olvasásra. Arra, hogy amikor előttünk áll egy szöveg, abban elmerüljünk, megértsük, és képesek legyünk vele menni, amíg végigvisz egy gondolatmenetet.

Ha te is tapasztalod ezt a nehézséget, nehezedre esik koncentrálni és folyton elkalandozol, tegyél ellene! Kezdj el rendszeresen olvasni, legalább napi fél órát. Mindenképp válassz kifejezetten szórakoztató könyveket, ne a nagy klasszikusokkal próbáld visszaszoktatni magad az olvasásra. Ne szakítsd meg azzal, hogy kezedbe veszed a telefonod, megnézed az e-mailjeid. Elképzelhető, hogy eleinte el fogsz fáradni. De aztán belejössz, és már fel se fog tűnni, hogy egy órája nem néztél fel a könyvből.

Ha „újra megtanulsz” olvasni, fejleszted és frissen tartod az agyad, jobban tudsz gondolkodni, és fejlődik az empátiás készséged is. Arról nem is beszélve, hogy a tanulás is jobban megy majd.

Hozzászólások

Post Author: Diákszemmel