Nehezen birkózol meg a döntési helyzetekkel? Így tedd könnyebbé

Post Author: Diákszemmel

Te is tapasztaltad már, hogy miután sorra kell hoznod a döntéseket egy nap folyamán, hogy éppen mit helyezel prioritásba, a médiában olvasott hírek közül minek hiszel, milyen irányban lépj tovább a tanulmányaiddal – nap végére odajutsz, hogy már azt sem tudod, ketchupot vagy szószt szeretnél a pizzára, mert úgy érzed, még egy döntést már képtelen vagy meghozni? Ez gyakori jelenség, és nem veled van a baj.

döntés meghozatala nehéz döntés

Rengeteg választási lehetőségünk van nagyon sok dologgal kapcsolatban, és ez az utóbbi évtizedekben alakult így. A bőséges kínálat és a szabadság persze jó, de azt is eredményezi, hogy az embernek folyamatosan választania kell, elköteleződnie egyik dolog mellett a másik helyett, döntéseket hozni mindennel kapcsolatban – olyan dolgok esetében is, amikben nem rendelkezünk minden szükséges ismerettel. Ez pedig terhelést jelent.

Ha intenzíven ki vagyunk téve ennek a helyzetnek, az gyakran vezet oda, hogy gyengül az akaraterőnk, és olyan döntéseket hozunk meg, amik nem feltétlen szolgálják az érdekeinket. A hatékonyság csökkenéséhez is vezet, mert a túlterhelés tudattalanul is arra irányít, hogy kerüljük azokat a feladatokat, amiket végig kell gondolni és meg kell oldani. Vagy éppen elkapkodott döntéseket meghozatalát eredményezi, mert már nincs energiánk végiggondolni.

Nagyon gyakori probléma ez például HR területen dolgozók számára, akik a sokadik önéletrajzot nézik végig egy nap, vagy állásinterjút végzik el – és már képtelenek megfelelő értékítélettel megállapítani, melyik jelölt mennyire alkalmas, illetve mennyivel alkalmasabb a másiknál.

Hogyan lehet könnyebbé tenni ezt a helyzetet?

Hozz döntéseket reggel

Reggel még frissek vagyunk, és így több energiánk van átgondolni egy-egy eldöntendő kérdést, összevetni a pro és kontra érveket, és jobban észre is vesszük a különböző szempontokat. Ha valami olyan feladatot kell megoldanod, ahol gondolkodós döntést kell meghoznod, azzal foglalkozz a nap elején, könnyebben fog menni és eredményesebb is lesz. Igyekezz a nap végére időzíteni a minél monotonabb feladatokat, ami kevés gondolkodást igényel és robotüzemmódban is megoldható.

Beszéld meg másokkal

A legkisebb döntések esetében is könnyebbséget jelenthet, ha megbeszéled másokkal: már sokszor maga a tény, hogy hangosan kimondod a dilemmát és a gondolatmenetet, világosabbá teszi a megoldást. Ha hangot adsz a felmerülő kétségeidnek, könnyebben észreveheted, hogy azok nem megalapozott félelemből táplálkoznak. És természetesen a másik visszajelzése, érvei, felhívja a figyelmed arra, amit te esetleg nem vettél észre, szintén megkönnyíthetik a döntések meghozatalát.

Csökkentsd le a választási lehetőségeid

Sokszor az is segít, ha a „mi igen” helyett a „mi nem” felől indulsz: ha bizonyos választásokat, opciókat, irányokat eleve kizársz, kevesebb lehetőség marad, amiből könnyebb választani. Ha nem választásról van szó, hanem más típusú döntésről, akkor az ellenérvek felsorakoztatása ennek megfelelője. A lényeg, hogy néha könnyebb eldönteni, hogy mi mellett nem döntesz, ami közelebb visz ahhoz, hogy mi mellett döntesz.

Nagyon fontos, hogy ne hagyd, hogy ezek a döntési helyzetek nyomást gyakoroljanak rád, eluralkodjanak rajtad és stresszt okozzanak. Mindig gondolj arra, hogy sok döntésed megváltoztatható, meggondolhatod magad később és abból sem lesz semmi gond. És azt is tudd, hogy nem hozzuk meg minden esetben a legoptimálisabb döntést, előfordul, hogy ez nem sikerül. A döntés lehetősége egy opció és nem teher.

Hozzászólások

Post Author: Diákszemmel