Így jegyezd meg hatékonyan, amit tanulsz

Szerző: Diákszemmel

Ismerős az érzés, hogy próbálod rögzíteni, amit olvastál, de folyton azzal küzdesz, hogy egyszerűen nem emlékszel? Nem veled van a baj, csak a technikáddal.

nem megy a tanulás

1. Figyelj oda az első alkalommal

Az első alkalommal, amikor találkozol a témával – legyen az előadáson, vagy könyvben -, akkor még minden részlete új, ezért nagyon fontos, hogy ilyenkor figyelj oda. Ha megérted a központi gondolatmenetet, kérdéseid merülnek fel, amikre megkeresed a választ, akkor máris lesz egy alap ismereted, amire építkezhetsz.

2. Jegyzetelj úgy, hogy azt tudd használni

Megtanulni jól jegyzetelni egész más, mint felírni mindent, ami elhangzik, vagy kijegyzetelni mindent, ami fontosnak tűnik. Ha tudsz olyan jegyzetet készíteni, amiben a saját értelmező logikád szerint írod le a dolgokat, akkor azt később is fogod tudni használni, és segítségedre lesz a tanulás alatt.

3. Ismételj szünetekkel

Ez már konkrétan a tanulásról szól, és arról, hogy időben elkezded. Amikor valamit meg akarsz tanulni, nagyon hatékony a tudás elmélyítésében a szakaszos ismétlés. Ez azt jelenti, hogy elolvasod, amit meg akarsz tanulni először, aztán átnézed egy nap múlva, aztán 3 nap múlva, 1 hét múlva, és ha tényleg nagyon korán elkezdted, akkor két hét múlva és egy hónap múlva is. Amit elsőre megjegyeztél, azok az alapok egyre szilárdabbak lesznek, amire pedig először nem emlékeztél, azt folyamatosan hozzá tudod tapasztani.

4. Tegyél fel kérdéseket

Az előző ponthoz kapcsolódik, amire az első ismétléskor nem emlékeztél, arra vonatkozóan írj fel egy kérdést, és nézd meg a következő ismétlésnél, hogy tudod-e már rá a választ. Ez azért is segít, mert így nem kell külön koncentrálnod arra, hogy mi az, ami nehezebben ment, és mindenképp át kell majd ismételned – mert ott lesz a kérdéseid között. Amire legközelebb magabiztosan tudsz válaszolni, azt tedd félre, és ha jól csinálod, a végére elfogynak a kérdések.

5. Figyelj a szünetekre

Tanulás közben is figyelj oda, hogy mindig tarts szünetet: ha nem engeded az agyad lazítani egy kicsit, akkor hiába görnyedsz a könyv fölött, csak ugyanazt a bekezdést fogod bámulni egy órán át. A hatékony tanulás alapja, hogy hagyod az agyad pihenni – fél óránként érdemes 5-10 perc szünetet tartani -, és meglátod, többet nyersz, mint amennyit a nem tanulással töltött szünet idejével „veszítesz”.

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel