Változtatnál a tanulási szokásaidon? 7 napos terv, ami segít benne

Szerző: Diákszemmel

Irigykedve nézed, akik láthatóan felkészülten érkeznek az órára, vizsgára, és még csak nem is tűnnek különösebben fáradtnak? Nem azért van, mert könnyebben tanulnak nálad, csak jobb a módszerünk. Mutatunk egy 7 napos tervet, amivel te is megváltoztathatod a tanulási szokásaid, hogy hatékonyabb legyél.

tanulási szokás

1. nap – Keress új helyet a tanuláshoz

Ha eddig nehezen ment a tanulás, akkor az első lépés, amit megtehetsz, hogy kialakítasz egy új tanulósarkot. Egyrészt már túl sok rossz berögződés köt az eddigi jellemző tanulós helyedhez, amitől megszabadulhatsz, ha „egészen más környezetben” tanulsz ezután (még ha ez csak a szoba másik sarka is). Másrészt, már azáltal, hogy időt fordítasz egy tanulós hely kialakítására, egy kicsit ráhangolódsz az új, koncentráltabb tanulási módszeredre.

2. nap – Találd meg a megfelelő ütemezést

Már korábban is írtunk róla, milyen fontos, hogy tarts szüneteket tanulás közben, mert különben elfáradsz, és nem tudsz úgy koncentrálni. Kezdj el kísérletezni azzal, hogy megtalálod a számodra megfelelő ütemezést! A Pomodoro technikáról biztos hallottál már, ami 25 perc tanulásra 5 perc szünetet ajánl, de próbálkozhatsz 45-15 perces, vagy 60-20 perces beosztásokkal is. Nézd meg, neked mi válik be a legjobban!

3. nap – Próbáld ki zenével

Talán már eddig is tanultál zenére, de nem biztos, hogy megtaláltad azt, ami a leginkább segít a koncentrációban. Több kifejezetten olyan zenét és háttérzajt is találhatsz a YouTube-on, ami kifejezetten a tanulásban segít. Néhány példa:

Lofi music

Ambience

Klasszikus zene

Filmzene

4. nap – Gyakorold az aktív felidézés technikáját

A tanultak megjegyzésében nagyon sokat segít az ismétlés, aminek egyik formája önmagad kikérdezése. Készíts kikérdező kártyákat, miközben tanulsz, és időről időre vedd elő őket, nézd meg, mire emlékszel. A legjobb, ha az olvasás során készíted el a kártyákat, mindenhez, amit fontosnak vagy nehéznek tartasz, azonnal csinálsz egyet. Nézd meg, mennyire segít a felidézésben.

5. nap – Válts a digitális – analóg vonalon

Ha eddig laptopon jegyzeteltél, és nem vált be, próbálj most papírra írni, és nézd meg, este, ha visszaolvasod az aznapi jegyzeteid, koherensebbek-e, több mindenre emlékszel-e belőlük, mint szoktál. Ha pedig eddig papírra jegyzeteltél, fordítsd meg, és próbálj gépen: nézd meg, ha gyorsabban (és „szebben”) tudsz írni, akkor hasznosabb jegyzeteket készítesz-e.

6. nap – Helyezd kontextusba

Mostanra már sok mindent kipróbáltál, talán érzed, mi az a változás, ami hatékonyabbá teszi a tanulásod. Itt az ideje, hogy eggyel feljebb lépj, és mélyítsd is el, amit tanultál. Ennek egyik kiváló módja, ha keresel egy olyan gyakorlati példát, ahol bevetheted, amit tanultál. Ha valamilyen matematikai tudásról van szó, próbáld ki a kalkulációt valami olyanon, ami érdekel. Ha elméleti tudásról, olvass róla „sztorizósabb” tartalmakat, nézd meg, mit jelent a gyakorlatban. Nehéz erről általánosságban írni, de érted a lényegét. Helyezd kontextusba, amit tanultál.

7. nap – Tanulj valaki mással

Ha végighaladtál az összes eddigi lépésen, akkor mostanra talán egy kicsit képet kaptál a saját tanulási szokásaidról és arról, mi működik neked. Úgyhogy az utolsó lépés egy szórakoztatóbb fajta lesz: tanulj valakivel közösen. Foglaljátok össze egymásnak az egyes kisebb témákat, kérdezzétek ki egymást – ezek mind olyan módszerek, amik egyébként nagyon hatékonyak tudnak lenni, de az biztos, hogy időigényesek. Nézd meg, mennyit segít neked ez az interaktivitás, mennyire érzed utána, hogy sokkal jobban emlékszel arra, amit így tanultatok meg. És ha jól meg, akkor próbáld úgy szervezni, hogy minél több időd legyen együtt tanulni valaki mással!

A fentiek nem csak új módszereket jelentenek, hanem abban segítenek, hogy mivel érdemes kísérletezni, miközben szeretnéd megtalálni, mivel teheted a leginkább hatékonnyá saját magad számára a tanulást. Ha ráérzel arra, neked mi működik a legjobban, sokkal könnyebbé válik a tanulás!

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel