Levelező szakon mennyit kell bejárni?

Szerző: Diákszemmel

A levelező szakot általában azok választják, akiknek az időbeosztás miatt szükségük van a lehetőségre, hogy úgy szerezzenek diplomát, hogy mégse kelljen rendszeresen bejárni az egyetemre – például dolgoznak suli mellett. Mennyit kell jellemzően levelezőn bejárni?

levelező szak

Levelező szakon is kell bejárni és van tantermi oktatás, ám az hetente általában egy napra korlátozódik, ami vagy péntek, vagy szombat is lehet. Ilyenkor azonban egy intenzív napra kell készülnöd, hiszen reggeltől estig folyamatosan tartanak az előadások. Vannak olyan intézmények is, ahol havonta egy „etapba” sűrítik a jelenléti oktatás, mondjuk egy hétvégére – ez akkor szerencsés, ha a választott iskola nem ugyanabban a városban van, ahol laksz. Ilyenkor nem kell olyan sok időt utazással töltened, viszont persze a szállással számolni kell.

Arra nincs általános szabály, hogy ezeken a jelenléti napokon mennyire kötelező részt venni az előadáson. Ez elsősorban a tanártól függ – így ha valós információkat akarsz kapni, érdemes a suli levelező szakjának Facebook csoportjába belépni, és ott érdeklődni.

Vizsgák ugyanúgy vizsgaidőszakban vannak, mint a nappali tagozatosoknak, és persze ilyenkor számolnod kell azzal, hogy a tanulás elég sok időt igénybe fog venni. A levelező szakos diploma nem azt jelenti, hogy kevesebbet kell tanulni, csak azt, hogy tudják, hogy dolgozol a suli mellett, ezért a személyesen résztvevős előadások száma kevesebb. De ahhoz, hogy diplomát kapj, neked is meg kell tanulnod ugyanazt, amit a nappalisoknak. Erre az időszakra tehát érdemes szabadságot kivenned, vagy ha diákmunkában dolgozol, úgy szervezni, hogy ilyenkor tudj kevesebbet vállalni.

Az alapvető információk minden iskola weboldalán elérhetők, a praktikus, gyakorlati részletekről pedig tehát olyanoktól tudhatsz meg a legtöbbet, akik az adott intézmény levelező szakjára járnak.

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel