Amit bárcsak tudtam volna már az egyetem megkezdésekor is

Szerző: Diákszemmel

Az egyetemen csak néhány évet töltesz, ezért különösen fájó, ha néhány dologra csak későn ébredsz rá, és azt kívánod, bárcsak az elejétől fogva tudtad volna. Egész más lehetett volna az egyetemi élmény. Összegyűjtöttünk néhány ilyen tapasztalatot, ami neked is segíthet, ha még az elején jársz!

Most szerzed a legtöbb barátot – légy nyitott!

Jó esély van rá, hogy soha többet nem fogsz ilyen szabadon egy ilyen széles közösségben mozogni, akik korosztályban és érdeklődésben is ennyire közel állnak hozzád. Éppen ezért légy nyitott, és hozd ki a legtöbbet ebből a társaságból! A munkahelyén már nagyon sok ember kerül olyan közegbe, ahol alig néhány olyan ember van, akivel megtalálja a közös hangot. Ráadásul ott a lehetőség is kevesebb a baráti kapcsolatok kialakítására. Szóval, használd ki a helyzetet, mert a most kialakított baráti körödhöz fogsz a leginkább kapcsolódni.

Használj ki minden lehetőséget

Gyakornoki lehetőségek, ösztöndíjak, szakmai pályázatok fiataloknak? Ragadj meg minden lehetőséget, amivel többet tanulhatsz, több tapasztalatot szerezhetsz, mint a többiek! Egyrészt pályakezdőként ez fog kiemelni a többi hozzád hasonló diplomával rendelkező közül, másrészt pedig olyan szakmai kapcsolatokat szerezhetsz, amelyek később sokat segíthetnek a munkaszerzésnél.

Találd meg az egyensúlyt

Nagyon sokan esnek a két véglet valamelyikébe: vagy úgy gondolják, hogy a diploma csak egy papír, valahogy menjek át a vizsgákon és szerezzem meg, vagy a másik irányba esnek túlzásba: mindenből remek eredményt szeretnének szerezni, és túlgörcsölik a vizsgajegyeket. Minél hamarabb megtalálod az egyensúlyt, annál hasznosabban töltöd a tanulmányaid. A fókuszt arra a területre helyezd, amivel majd foglalkozni szeretnél, tudd megkülönböztetni a „letudnivaló” tárgyakat azoktól, amelyekbe valóban érdemes energiát fektetni.

Neked van olyan élményed, amit „bárcsak tudtál volna már” korábban is? Írd meg kommentben!

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel