Nem tudod, jó szakot választottál-e az egyetemi jelentkezésnél?

Szerző: Diákszemmel

Irreális elképzelés mindenkitől elvárni, hogy a gimi utolsó évében már tudja azt, mivel szeretne majd foglalkozni suli után. Mégis, ilyenkor kell leadni az egyetemi jelentkezéseket, amik jelentősen befolyásolják a karrier-lehetőségeid.

Mit tehetsz, ha nem tudod, jó szakot választottál-e? Vagy akár már elsőéves vagy, és most bizonytalanodtál el? Még csak jövőre jelentkezel? Adunk néhány támpontot, amit érdemes átgondolni.

1. Át lehet iratkozni másik szakra

Fontos, hogy tudd, miután miután elkezdted az egyetemet, van lehetőség a váltásra. A területet, ami érdekel, nagyjából azért be tudod lőni, nem irodalomról váltasz kémiára, az egyetem adott karán belül pedig azért könnyebb a mozgás, ha mégis rájössz, hogy másfelé indulnál el.

2. MA-n is korrigálhatsz

Az alapképzés után, ha ekkor tudod már pontosan, milyen terület is érdekel, választhatsz olyan mesterképzést, ami pontosabban lefedi azt a szakmát, ami érdekel. Érdemes ilyenkor az alapképzésen olyan tárgyakat felvenni, amiknek az elvégzése elvárás lesz az adott MA-n, ezzel elő tudod készíteni.

3. Ne csak az érdeklődési területedre, de az elhelyezkedési lehetőségekre is fókuszálj

Ha az érdeklődésed alapján választottál szakot, de az egyetemi évek alatt tudatosul benned, hogy ezzel bizony nem lesz olyan könnyű elhelyezkedni, kezdj el gondolkodni, hogyan alakíthatnád olyan irányban a tanulmányaid, hogy piacképes szakmát eredményezzen a végére. Tanulj még hozzá valamit? Szerezz extra, nem egyetemi képesítéseket, amik jó kiegészítők lehetnek? Gondold végig, milyen lehetőségeid vannak.

4. Járj el egyetemi nyílt napokra

Ha elveszett vagy, és nem tudod, milyen irány lenne a neked való, ásd bele magad, mit is jelent pontosan egy-egy képzés, mit tanítanak ott és hol lehet elhelyezkedni a végzettséggel. Kutakodj utána a témáknak a tantárgyleírások alapján, nézd meg, mi kelti fel az érdeklődésed.

5. Vállalj diákmunkát

A diákmunka nem csak arra jó, hogy extra pénzhez juthatsz a tanulmányaid mellett, de hasznos gyakorlati tapasztalatot és kapcsolatokat is szerezhetsz általa! Rengeteg adminisztratív, asszisztensi pozícióba keresnek diákmunkában fiatalokat, ahol megismerhetsz egy-egy területet. Ha elégedettek a teljesítményeddel és beletanulsz a munkába, akkor mindegy lesz, milyen végzettséged van, akkor is felvesznek! Nézd meg, milyen diákmunka lehetőségek vannak >>

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel