És te miért késtél? A legőrültebb válaszok

Post Author: Diákszemmel

Reddit-en azt a kérdést tette fel valaki, hogy mik voltak a legőrültebb válaszok, amit diákok, vagy épp tanárok adtak, amikor elkéstek óráról. Olvassátok a válaszokat, van köztük néhány vicces történet.

Az egyik diák nem jött be az első órára, de a tanára később aznap látta az iskolában. Megkérdezte, miért nem jött be az első órára. A válasz az volt, hogy a tehenük épp ellett, és segítenie kellett.

„Bocsánat, épp megszólalt az egyik kedvenc dalom a rádióban, amikor leparkoltam” – mondta a tanár, aki 5 perc késéssel ért be órára.

Az egyik diák nem ért be órára egy esős napon. A többiek csendben dolgoztak, 5 perccel kicsöngetés előtt kivágódott az ajtó, belépett a késő, térdig vizesen, teljesen elázva. A tanár megkérdezte, mi történt vele. „Megpróbáltam rövidebb úton jönni” – volt a válasza, és leült a helyére. Ebből aztán szállóige lett az iskolában.

„Tanársegéd voltam akkor még, és suliba menet az úton egy csoport csirke téblábolt, nem akartak arrébb menni. Nem lakunk olyan kis városban, és én elakadtam egy csapat csirkében. Gondoltam, hogy ezt senki nem fogja elhinni nekem, de mikor beértem, a tanárnak, akinél a gyakorlatom végeztem, mégis az igazat mondtam. Mire megszólalt: „ne is mondd, azok a csirkék borzasztóak, egyszer körbevettek a McDonalds parkolójában és nem tudtam elindulni. Ne is törődj vele.”

Egy tanár meséli, hogy az egyik diák azzal indokolta a késését, mert a rendőrök megállítottak, mert olyan kacskaringósan haladt a biciklivel, hogy azt hitték, ivott. Kiderült, hogy csak eső után voltak, és az út televolt csigákkal, ő pedig azokat kerülgette, de a rendőrös intermezzo annyi ideig tartott, hogy elkésett a suliból.

„Egy első osztályos gyerek tíz perc késéssel érkezett, belépett az ajtón, és azt mondta: Elnézést, de még ki kellett színeznem egy nyuszit.” – ez a kedvencünk, ezentúl mi is ezt akarjuk használni, ha elkésünk valahonnan!

Forrás: BoredPanda

Hozzászólások

Post Author: Diákszemmel