Mit tanultunk a vizsgaidőszakból?

Szerző: Diákszemmel

A vizsgaidőszak után elsősorban annak örülünk, hogy vége, aztán pedig elkezdődik a következő félév, és vissza se nézünk. Pedig érdemes átgondolni, hogy milyen következtetéseket vonhatunk le saját tapasztalatainkból, hogy a következő vizsgaidőszak könnyebb, hatékonyabb legyen.

1. Kezdjünk el a szakirodalommal minél hamarabb foglalkozni, hogy minél kisebb részletekben kelljen

Biztos neked is ismerős az érzés, hogy „ha csak egy nappal több időm lenne erre a könyvre” – mert mindig úgy érezzük, hogy már pont nem tudjuk az utolsó fejezeteket befogadni, már pont csak az a kis idő hiányzik, amivel annyira el tudnánk merülni a könyvben, hogy tényleg jól megtanuljuk. Próbáld ezt észben tartani, és kezdd el minél hamarabb a szakirodalmat. Húzd alá benne a fontos részeket, így amikor a tanulásra kerül a sor, már lesz egy előzetes ismereted, ráadásul a lényeg aláhúzva jóval kevesebb, mint az egész könyv.

2. Foglalkozz az órai jegyzeteiddel

Amikor vizsgaidőszakban előveszed az órai jegyzeteid, sokszor belefutsz abba, hogy fogalmad nincs, amit felírtál, az mihez kapcsolódik, miért volt fontos. Akkor még értetted, mert friss volt az élmény, de most, hogy már nem emlékszel, mi hangzott el órán, a jegyzeteid önmagában nem adnak sok segítséget. Ha minden nap végén végignézed az aznapi jegyzeteid, kiegészíted ott, amiről már most látod, hogy hiányos gondolatmenet, akkor a vizsgára készülésben sokat fog segíteni az órai jegyzeted is.

3. Időben tájékozódj, mit vár el a tanár

Elolvastál olyat is, amit nem kellett volna? Felületesen olvastad az adatokat, pedig karikázós teszt volt? Amikor a vizsga után, vagy épp a vizsga előtt tudod meg, hogy vannak, akik tudták, milyen is lesz a vizsga, vagy tulajdonképpen le volt írva a tantárgylírásban, hogy mi lesz a vizsgakövetelmény, csak te meg se nézted – az nagyon bosszantó tud lenni. Tehát mielőtt legközelebb elkezdesz készülni egy vizsgára, tájékozódj, hogy mik az elvárások.

4. Tudatosan oszd fel a vizsgáid

Mi az, ami olyan tárgy, amire későbbi tárgyak is épülni fognak? Mi az, ami fontos tudást nyújt ahhoz, amivel majd foglalkozni szeretnél? És mi az, amiből csak le kell vizsgáznod, mert kötelező tárgy? Ezeket időben gondold végig, és ez határozza meg, hogy mire mennyi időt szánsz, ne az, hogy mennyire nehéz a vizsga.

5. Rendszerezd a jegyzeteid

Ne csak kiegészítsd, de rendszerezd, dátumozd, tárgyak szerint különítsd el a jegyzeteid. A vizsgaidőszak kapkodásában arra időt pazarolni, hogy teljes papírkupacot kelljen felkutatnod, hogy megtaláld a jegyzeteid, és aztán azzal időzni, hogy időrendbe tedd őket, olyan időpazarlás, amiért nagyon bosszús leszel. Tegyél magadnak egy szívességet, és rendszerezd már most a jegyzeteid.

Hozzászólások

Szerző: Diákszemmel