Ez az az időszak, amikor egyre gyakrabban halljuk a szót: vizsga. Közeledik a vizsgaidőszak, mindenki lázasan igyekszik beszerezni a jegyzeteket, könyveket. Összegyűjtjük mindazt, amit a félév során elmulasztottunk. Kapkodás, pánik, és időnként az érzés, hogy nem fogunk tudni levizsgázni. De mi értelme az egésznek?

Ezt a kérdést biztos, hogy mindenki felteszi egy ponton. Nem az az egyetem lényege, hogy elmélyült tudást szerezzünk és készség szinten megtanuljunk dolgokat – ahelyett, hogy információkat jegyzünk meg rövid időre, amit úgyis elfelejtünk, és nem is fogunk használni? Innen nézve nem is lehet senkit hibáztatni, ha nem olyan lelkes egész félévben, hiszen ha minden arról szól, hogy aztán hogyan tudsz memorizálni néhány visszakérdezhető adatot, akkor minek energiát tenni bele.

Igazságtalannak is érezhetjük a helyzetet, hiszen egy karikázós vagy rövid mondatos vizsga egyáltalán nem adja vissza, ha tanultunk, ha értjük, amiről az adott óra szólt. Persze, erről csak akkor lamentálunk, amikor éppen vizsgára kell tanulni, összességében nagyjából elfogadtuk, hogy így néz ki az egyetem. Valahogy számon kell kérni, és az nem lehet mindig a komplex tudást vizsgáló mód.

A vizsga sokszor ráadásul valaminek a lezárását jelenti: ha sikerült levizsgázni, ezt a tárgyat magunk mögött tudjuk. Úgy gondolunk rá, mint amitől megszabadultunk, holott, ha visszamegyünk az alapkoncepcióhoz, nem zártunk le semmit, hanem megszereztünk egy fontos tudást, amit később majd használunk. De amikor utáljuk az egészet, akkor nem épp ez fogalmazódik meg bennünk.

Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy még ha azt is tanulod, ami érdekel, a képzés során ehhez rengeteg olyan dolgot meg kell tanulni, ami nem érdekel. Az, ami izgalmas, és amivel szívesen foglalkozol, az a legtöbb esetben a gyakorlati tárgyak valamelyike, amiből pedig nincs a klasszikus értelemben vett vizsga.

Néha elkap a lendület, hogy jó szeretnél lenni abban, amit tanulsz, és ebben biztos segít, ha mindent alaposan megértesz, amit ennek kapcsán tanítanak neked. De ha tényleg ilyen elszánt vagy, akkor is lesz a vizsgaidőszaknak egy pontja, amikor elmerengsz, tényleg fogod-e az adott dolgot valaha bármire használni.

És akkor visszatérünk a kiindulóponthoz: a vizsgára csak úgy tanulunk, hogy le tudjunk vizsgázni. Gyakorlatilag minden egyéb szándék nélkül. Ha idáig eljutsz, és ezt valóban őszintén tudod is csinálni, akkor legalább sok stressztől meg tudod kímélni magad. Mert ha jobban belegondolsz, azért levizsgázni valószínűleg le tudsz. Ha pedig lazábban állsz hozzá – ha eddig nem tetted -, akkor a felszabaduló energiáddal akár felfedezhetsz néhány értelmes pontot is.

Mert lehet, hogy nem pont azt az információt, nem pont ezt a területet fogod használni később, de ahogy tanulsz, akkoris szerzel ismereteket. Lehet, hogy nem az fog megragadni, amit a vizsgán visszakérdeznek, de mást viszont elraktározol, és hasznos lesz. Mert ha nem lennének vizsgák, nem olvasnád el, tanulnád meg ezeket a könyveket. És ha nem tanulsz semmi elméletet, akkor mire alapozod a gyakorlatot?