Többször kerülünk olyan helyzetbe, hogy igazságtalanul kritizálják a teljesítményünket. Ilyenkor nehéz higgadtnak maradni, és a legtöbben indulatosan válaszolnak a saját védelmükben. Ez nem a legjobb módja az ilyen helyzetek lereagálásának: ha jobban válaszolunk, sokkal több profizmus sugallunk.

Akár iskolában, akár munkahelyen, a hierarchiában felettünk álló több esetben minősíti a teljesítményünket. Ez nem egy egyenlő helyzet, hiszen abból indul ki, hogy ő jobban tudja. Ez bizonyos fokig igaz, hiszen nagyobb tudással és tapasztalattal valóban képes objektíven értékelni.

De abban az értelemben nem helytálló, hogy nem tud minden részletet. Az értékelésébe ilyenkor minden esetben kerül vélemény, vagy olyan állítás, amit úgy tesz, hogy következtet valamire – az biztos úgy lehetett. Ilyenkor igazságtalanság ér bennünket és felháborodunk.

Több módon reagálunk jellemzően, vagy indulattal, ami könnyen tűnhet „a bizonyítvány magyarázásának”, vagy csendes elkullogással, ami minket rossz érzéssel hagy, a másik fél pedig nem jön rá, hogy nem volt igaza. Ezért érdemes megtanulnunk igazán profin reagálni az ilyen helyzetekben.

Amikor véleményt mondanak a teljesítményedről, akkor azonnal vagy egyetértesz, vagy nem értesz egyet az elmondottakkal. Ne tedd egyiket sem. Egyszerűen mond azt: köszönöm. Ez segít semlegesíteni az érzelmi töltetet számodra, és a másik fél számára is.

Azt fejezi ki, hogy nyitott vagy arra, hogy visszajelzést hallj a munkádról. Professzionalizmust sugall. Megakadályozza, hogy impulzívan reagálj valami olyasmit, amit később megbánnál.

Kezdj el kérdéseket feltenni. Pontosan mire gondolt, amikor azt mondta, hogy ilyen vagy olyan a munkád, amit szubjektívnek érzel, arra kérdezz rá, hogy fejtse ki, indokolja meg. Kérd meg, hogy vázolja fel, azzal szemben, ahogy te megcsináltad, mi lett volna az elvárás?

Ezeknek a kérdéseknek a segítségével egyrészt te is jobban megértheted azt, ami elsőre bántónak vagy igazságtalannak tűnik. Másrészt ha a kritika nem jogos, a kérdéseid hatására a másik fél számára is ki fog derülni, hogy nem teljesen korrekt, amit mondott – sokkal jobban, mint ha hevesen érvelni kezdesz, hogy „az nem is úgy volt”.

Magát a kritizálás tényét sokkal bántóbbnak érezzük, mint a kritika tartalmát. Ha elkezdesz kérdezgetni, és arra válaszokat kapsz, az elveszi az élét a kritizálásnak. Mindig emlékeztesd is magad, hogy nem a személyed elleni kritikáról van szó, hanem valamilyen teljesítményed kritikájáról. Senki nem csinál meg mindig mindent tökéletesen, ezzel nincs semmi probléma.

Ha továbbra is bántónak érzed, kérd ki valaki olyannak a véleményét, akiben megbízol. Ne a barátaidnak, akik azt fogják mondani, „persze, hülyeség, nincs igaza”, hanem valaki olyannak, aki tényleg véleményt tud mondani. Így árnyaltabban láthatod a kritikát, miben volt igaza, és mi az, ami tényleg nem volt korrekt.

Ha a helyzet megkívánja, menj vissza ahhoz, aki a kritikát mondta. Miután higgadtan végiggondoltad, és már túl vagy a bántás érzésen, reagálj a kritikájára. Ő is értékelni fogja, hogy foglalkoztál a kérdéssel, és akár tisztázódhat is az, ami téves volt a visszajelzésében.

Utólag pedig saját magad számára értékeld a helyzetet. Miért érthette félre, amit csináltál, mi vezethetett az igazságtalan kritikájához. Sok esetben maga a kritizáló áll nyomás alatt, és azzal vezeti le a saját feszültségét, hogy tovább adja. Ilyenkor semmit nem tehetsz azon kívül, hogy megtanulod, hogy ez ne legyen rád érzelmileg hatással. Ha te tehetsz valamit másképp, hogy jobban lássák a teljesítményed, akkor pedig érdemes azt rögzítened magadnak.